Korányi Sándor (szerk.): A belgyógyászat tankönyve 2. (Budapest, 1908)
Stern R.: A húgyszervek betegségei
10 Stern. A vérkeringési szervek elváltozásai vesebetegeknél. A szív- és véredények megbetegedései vesebetegségeket vonhatnak maguk után (1. pangásos vese, infarctus haemorrhagicus, arteriosklero- tikus zsugorvese). Másrészt bizonyos vesebetegségek következtében a keringési szervek is elváltozhatnak. Már Bright R. és később különösen Traube figyelmeztetett arra, hogy igen gyakori a szívnek, különösen a bal gyomrocsnak kórbonctanilag és klinikailag kimutatható túl- tengése. Gyakran találjuk heveny, különösen pedig idült nephritisnél legkifejezettebben a zsugorvesénél, az ütérlökés emelkedett feszülését («Drahtpuls»), a szívcsúcslökés erősbödését, balra és lefelé való helye- ződését és az aorta második hangjának erős ékeltségét, nem ritkán csengő voltát. Kopogtatásnál a szívtompulatnak balfelé, ritkán jobbfelé való megnagyobbodása mutatható ki. Újabb kórbonctani vizsgálatok kiderítették, hogy az esetek többségében az összes szívszakaszok résztvesznek a túitengésben, legerősebben mindenesetre a bal gyomrocs. Klinikailag is gyakran kimutatható a pulmonalis (nemcsak az aorta) második hangjának ékeltsége. Ezen elváltozások létrejöttére vonatkozólag biztos magyarázatot eddigelé nem tudunk. Korai szakban észlelés alá kerülő esetekben, pl. heveny vesegyuladásnál, az ütérlökés emelkedett feszülése megelőzi a szívtúltengés klinikai jeleit. Igen elterjedt az a felfogás, hogy a vesemegbetegedés folytán oly anyagok maradnak vissza vagy képződnek a testben, melyek a kis üterek állandó, erősebb összehúzódását és evvel az üteres nyomás emelkedését idézik elő; ezen nyomásemelkedés okozná a fokozott szívmunkát és következéskép a túltengést. Ámde ezen nyo- mástemelő anyagok létezése még teljesen hypothetikus. Hogy az érfalak kórbonctani elváltozásai, milyeneket nephritisnél kiterjedten találunk (gyuladás, arteriosklerosis, az izomréteg túltengése) nyomásemelkedést okozhatnak, az lehetséges; ámde ilyenek eddigelé csak az esetek egy részében és gyakran csak korlátolt kiterjedésben találtattak. Más hypothesisek felveszik, hogy a szív közvetlenül, reflektorikusan vagy vegyileg ingereltetik erősebb tevékenységre. De erre nézve is mindenképp hiányzanak a tényleges bizonyítékok. Azon theoriák, melyek szerint a vesékben nephritis, különösen zsugor- vese esetén nehezített vérkeringés okozza a vérnyomás fokozódását és a szív túltengését (Traube, Cohnheim), azért bírnak kevés valószínűséggel, mert még mindkét veseütérnek egyszerre történt lekötése sem tudja emelni az ütérnyo- mást, mivel a vér más, táguló edénypályákba nyomul. Továbbá egy vese eltávolítása után a vérnyomás is, a szív nagysága is állandóan normális marad. Az ütérnyomás emelkedését, amely számos vesegyuladásnál bekövetkezik, valószínűleg a szervezet compensatiós berendezésének kell tekintenünk, mely lehetővé teszi a víznek és egy bizonyos — állandóan persze meg nem felelő — fokig a szilárd alkatrészeknek kiválasztását még akkor is, ha a veseállománynak már tekintélyes része elpusztult. Másrészt az állandóan fokozott vérnyomás bizonyos veszélyekkel is jár: könnyen jöhetnek létre vérzések (orrból, retinából, az agyba stb.), mivel nephritisnél az érfalak is gyakran kórosan elváltozottak (1. feljebb). A további lefolyás közben a túltengett szívizom gyakran elégtelenné válik és ez uralja az idült vesegyuladás sok esetében a kórképet. Talán a vesebetegségnek közvetlenül a szívre káros hatása jő itt tekin
