Korányi Sándor (szerk.): A belgyógyászat tankönyve 1. (Budapest, 1908)
Romberg E.: Heveny fertőző betegségek
10 Romberg, Evvel kapcsolatban fokozatosan megszűnik a méreghatás. A méregneutra- lisatio által ártalmatlanná tett baktériumokat a szervezet eliminálja, a megbetegedett sejtek pótoltatnak, a szervezet meggyógyul. Megmarad ezután benne egy bizonyos antitoxinfelesleg, amely csak lassankint kü- szöböltetik ki és mely neki bizonyos időre védelmiül szolgál újabbi megbetegedéssel szemben. Ezen, a betegség kiállása lolytán megszerzett immunitás eltűnik, ha az összes aniitoxin eltávozott a testből, így pl. a diphtheriánál már néhány hét múlva. Az immunitás létrejöttére nézve a tetanushoz és diphtheriához hasonló viszonyokat csak az állatok pyocyaneus-fertőzésénél és némely mérgezésnél (kigyóméreg, ricin, abrin) ismerünk. Az emberek többi fertőző betegségeinél a viszonyok, úgy látszik, bonyolultabbak. Az ezek között is egynéhánynál a vérben előforduló anti- toxinok jelentősége itt háttérbe szorul más védőkészülékekkel, mindenekelőtt oly anyagokkal szemben, amelyek a baktérium testét magát támadják és semmisítik meg, a baktériumok mérgére azonban nem hatnak. A baktériumos immunitás ezen esetben mostani ismereteink szerint fontosabb a méregimmunitásnál. A tetanustól és diphtheriától való ezen különbségek magyarázatára nézve közelfekvő, hogy a méregtermelés fentemlített különböző módjait tegyük felelőssé. Pfeiffer R. talált először cholera és typhus ellen immunizált állatok és typhus- és cholera-betegek serumában oly antitesteket, amelyek az állati szervezetben a baktériumokat feloldják, de azonkívül nem (bakte- riolytikus anyagok [Ehrlich]). Ezek két anyag együttműködése folytán keletkeznek. Ehrlich szerint ezen folyamatot vegyileg úgy képzelhetjük el, hogy az immunizálásnál a sejtek működése folytán, különösen a lépben, gerincvelőben és nyirokmirigyekben bizonyos substantia, az immuntest keletkezik és lép át a vérbe. Az immuntest kettős vegyi affinitással bír, egyrészt a bakteriumsejt, másrészt egy, a leukocyták által termelt anyag, a complementum iránt. Az immuntest mint amboceptor a complementu- mot a baktérium anyagához köti, melyet ezáltal felold. Az immuntest specifikus, csak egy bizonyos bakteriumfajjal szemben reagál ; a vele együttműködő complementum nem specifikus. A complementumoknak a BucHNER-féle alexinekhez való közeli viszonya világos. Inkább anatomi- kusan képzeli el a folyamatot Metschnikoff. Az immuntest, a fixateur összeköttetésbe hozza a baktériumokat a fehérvérsejtekkel. A leukocyták által termelt complementum, a cytase, feloldja a baktériumokat a sejttestben. Végre Behring inkább dynamikus behatásokra gondol az immunizálásnál : amint a fermentumokat is egészen specifikus anyag, a kinase aktiválja, épúgy lehetséges, hogy az immunizálásnál végbemenő folyamat a szervezet bizonyos alkatrészeit hatékonyakká teszi a baktériumokkal szemben. Mindezen felfogásoknak mint hypothesiseknekcsak az a céljuk, hogy termőtalajul szolgáljanak újabb tények számára ; vitatásuknál ezt sohasem szabad figyelmen kívül hagyni. Más irányban is mindinkább határozottabban kitűnik a sejtek jelentősége a szerzett immunitás keletkezésére nézve. A strepto- vagy staphylococcusok iránt immunizált állatok fehérvérsejtjein történt megfigyelések kimutatták, miszerint az immun állatok sejtjei azon képességgel bírnak,hogy a mikroorganismusokat elpusztítsák, illetve ez utóbbiak behatása dacára is életben maradjanak. (Lingelsheim, Denys és Van der Velde.)
