Kidd Benjamin: Társadalmi Evoluczió (Budapest, 1905)
II. Fejezet. Az emberi haladás feltételei
30 MÁSODIK FEJEZET. természeten és környezetén továbbra is kevés nyomot hagy; szükségleteit s ösztöneit illetőleg továbbra is az, a mik barlanglaké társai a vadonban. Aránylag rövid időköz múltával ismét visszanézünk és íme csodálatos átalakulás történt; oly átalakulás, mely az élet megelőző történetében páratlanul áll. Ez az állatias teremtés, mely sokáig a rengetegben és sziklaodvakban bujkált, s nyilván alig volt különb a magasabbrendű húsevőknél, melyekkel szűkös megélhetéséért versenyez, ura lett az egész földnek. Nagy társadalmakba szerveződött. A vadállatok már nem társai, sem vetélytársai. Megváltoztatta a szárazföld képét. A föld azt termi, a mit ő akar; minden gazdagsága övé. A világegyetem titkai kifürkész- vék s a szerzett tudománynyal a világot óriás mű- helylyé alakította, hol szükségletei kielégítésére a természet valamennyi ereje leigázottan, rabszolgájául dolgozik. Hatalma végre korlátlannak látszik; mert forrása a tudás határtalan kincse, mely az általa kifejlesztett czivilizácziókban van felhalmozva; e tudás minden gyarapodása a további terjeszkedésre ad újabb alkalmat. De ha e nevezetes fejlődés okát keressük, a legnagyobb sötétségre bukkanunk. Haladását eleddig maga az ember is mintegy áhítatos félelemmel szemlélte ; elannyira, hogy sokszor habozik azt természetes tüneménynek tartani s így a természeti törvények ellenőrzése alá helyezni. E fejlődés természeténél fogva valamennyünket megzavar; sokak előtt azonkívül titokzatos, csodás, természetfölötti. A mint tovább kutatjuk, hogy a természeti törvények mi módon hozták létre a társadalomba verődött ember haladását, igyekeznünk kell a tárgyat
