Kidd Benjamin: Társadalmi Evoluczió (Budapest, 1905)

I. Fejezet. Széttekintés

4

ELSŐ FEJEZET.

mát fenékig, s mi sem biztosabb, mint hogy ezekkel számolni fog kelleni. Ez érzésnek néhány éve de Laveleye adott kifejezést. Szerinte a XIX. század üzenete az emberekhez igy szólott: „Ne légy többé rabszolgája a nemesnek és zsarnoknak, aki elnyom; szabad vagy és szuverén.“ De a mi korunk kérdése ez: „Nagy dolog szabadnak és szuverénnek lenni; de hogy van az, hogy a szuverén sokszor éhen hal ? — hogy lehet az, hogy a kiket a hatalom forrásának tartanak, sokszor kemény munka árán sem birják életszükségletüket megszerezni?“1 George Henrik fején találja a szöget, a midőn azt kérdi: vájjon ilyen körülmények közt hová visz haladásunk? Mert „nevelni oly embereket, kik szegénységre vannak kárhoztatva, annyi, mint: megbokrosítani őket; politikai intézményeket, melyek mellett az emberek elméletileg egyenlők, a legrikítóbb társadalmi egyenlőtlenségre alapítani, annyi, mintha gúlát csúcsára állítanánk“.2

E vitában idáig legnagyobb részt azok vettek, kik a társadalom jelenlegi állapotának végét szeretnék vetni. Kik a változást nem óhajtják, többre becsülik a cselekvést az okoskodásnál. De a nép nagy része, valószínűleg a legnagyobb, meg nem győzetve az okoskodás által, többé-kevésbbé bizalmatlan az ajánlott módszerekkel szemben s érzi, hogy valamilyen változás kikerülhetetlen. A jövendő események alakításában valószínűleg ezeké lesz a főszerep. De ez idő szerint ezek még csendesen várnak. Senki sem jelöli ki előttük a helyes ösvényt. A tudományos

'Laveleye Emil: „Communismus“, Contemporary Reviere, 1890. május.

2 George H.: „Haladás és szegénység“ — Bevezetés.