Kellner Dániel dr.: A Nobel-dijas orvosok élete és munkássága (Budapest, 1939)

1903 Finsen: A fénykezelés

41 össze napsugárral a karját, a békaporontyok farkát és felesége fül­cimpáját és hiába bújja a könyveket, nem fog sokra menni, ha nem kapcsolja össze az elméleti irányú kísérleteket a klinikai megfigyeléssel. — 1877-ben Downer és Blunt azt találták, hogy a napsugarak a mesterségesen tenyésztett baktériumoknak a fejlő­dését gátolják, sőt azokat megölni és képesek. Finsen az élő szerve­zetekben élő baktériumok elölésére akarta a nap sugarait felhasz­nálni és ezért megkezdette gyakorlati, gyógyító irányú kísérleteit. Igen alkalmasnak látszott erre a próbálkozásra a lupus vulgaris nevű, altkor még teljességgel gyógyíthatatlan bőrbetegség. A lupus vulgaris (bőrfarkas) voltaképen a bőrnek tuberku- loíikus megbetegedése, amely leggyakrabban az arc bőrét támadja meg. Az arcon, az orron, ia felső ajkakon kis csomócskák képződ­nek, amelyek az évek folyamán lassan megnagyobbodnak és össze­folynak nagy, korongalakú, éktelenítő foltokká. Közben kisebb- nagyobb fekélyek is képződnek bennük, melyek rútító hegekkel gyógyulúak, miközben másutt változatlanul tovább terjed a folya­mat. A szemhéjak a hegesedés következtében kifordulnak, az orr eltorzul. Az egész arc végül is kivetkőzik emberi formájából és a szerencsétlen lupusos beteg, bár valójában alig érzi magát beteg­nek. kerüli az embereket torz arcai miatt, az emberek pedig iszo­nyattal tekintenek reá. A lupusos folyamat sokszor ráterjed a test bőrének egyéb részeire is, be a szájba, a garatba, sőt a fül belse­jébe is. A lupusos gócok állandó veszélyt jelentenek a szervezet számára, hogy a bennük élő tuberkulózisbacillusok a test egyéb szerveiben Í3 megtelepszenek. A tuberkulózisbacillusok közvetle­nül a bőr felszínes rétegeiben tanyáznak és Finsen úgy gondolta, bogy az ibolyántúli sugarak be tudnak hatolni a bacillusok fész­kébe, vagy ha nemi is, talán magára; a beteg szövetre hatnak olyan inger gyanánt, hogy a beteg szövet új életre ébredve, leküzdi a kórokozókat. Míg elgondolását keresztül vihette, sok akadályt kellett lekÜ2- denie. Először is nem volt megfelelő beteganyaga, másodszor pe­dig Dánia északi ország, hol az év túlnyomó ‘részében nincs kellő erősségű napsugárzás. Finsent a kezdet nehézségein egv jóbarát, Winfeld Hansen segtíette át. Winfeld Hansen a kopenhágai villa­

Next

/
Oldalképek
Tartalom