Herzog Ferenc dr. (szerk.): A belorvostan tankönyve 2. (Budapest, 1932)
Herzog Ferenc dr.: A szív és a vérerek betegségei
32 A paroxizmusos tahikardia tehát lényegében más, mint azon tahikardia, amely ideges emberen keletkezik és szívdobogás-érzéssel jár, amely szintén hirtelenül keletkezik, de lassanként, fokozatosan szűnik meg. Ebben a szisztolék a rendes helyről, a szinuszból indulnak ki. A fibrillációs aritmia is nagyon szapora néha, de ilyenkor a szapora ritmus lassabban fejlődik ki és lassabban múlik el, a pulzus pedig mindig irreguláros és inequálos is. A paroxizmusos tahikardia jelentősége az aritmia természeténél fogva közel áll az extraszisztolék jelentőségéhez. Igaz, hogy gyakran szervi szívbajokban látjuk ezen ritmuszavart, de épszívű emberen is előfordul. Kétségtelen, hogy az idegrendszernek van szerepe a tahi- kardiás rohamok keletkezésében, hiszen a vagusznak megnyomására vagy hirtelen mozgásra sokszor megszűnik a roham. De a szív szervi bajaiban való gyakori előfordulás mégis arra mutat, hogy a szívizomnak megbetegedése, mely abnormás ingerlékenységgel járhat, szintén hozzájárulhat a rohamok kifejlődéséhez. A paroxismusos tahikardia kórjóslata azért nem jó, mert a rohamok, ha sokáig tartanak, súlyos általános tünetekkel, keringészavarral járhatnak és mert a rohamok a betegen minden valószínűség szerint ismétlődni fognak. Sőt néha a beteg a tahikardiás rohamban meghal. Felosztásunk harmadik csoportjába tartoznak végre azon ritmuszavarok, melyeknek oka nem magúban a szívben, hanem azon kívül van. Ezen aritmiák nem származhatnak szívbajtól, nem függnek a szívnek állapotától, annak épségétől, vagy betegségétől, hanem leginkább az idegrendszer állapotával függnek össze. Igen jellemző ezen aritmiákra, hogy a szívösszehúzódások ingere mindig a rendes helyen, a szinusztájékon képződik, hogy a szisztolék innen indulnak ki és hogy a szisztolék lefolyása sohasem tér el a rendestől. Ezért nevezzük azokat színusz-aritmiának, szinusz-bradikardiának és — tahikardiának. E szinuszaritmiáknak igen gyakori alakja a légzési aritmia, amely gyakran fordul elő gyermeken, ideges emberen, lábbadozókon. Belégzéskor szaporább lesz a pulzus, a bevégzés végével pedig lassúvá lesz a ritmus (23. ábra). A ritmusnak változását a diasztolénak megrövidülése és megnyúlása okozza, a szisztole tartama pedig ugyanaz marad. Igen sokszor látni azonkívül, hogy a szapora ritmusú hullámok kisebbek, mint a ritka hullámok. A vagusz tónusa változik a légzéssel és ez okozza ezen aritmiát. 22. ábra. Paroxizmusos tahikardia. Art. radialis.
