Herzog Ferenc dr. (szerk.): A belorvostan tankönyve 1. (Budapest, 1929)
Az emésztőrendszer betegségei - Ángyán János dr.: A hasnyálmirigy betegségei
512 ható. Az izomhús emésztése azonban már a gyomorban a sósavpepszinemész- téssel veszi kezdetét, mely a kollagén rostok feloldását végzi s így az izomsejtet a bél íehérjeemésztő fermjentumai, a tripszin és az erepszin számára hozzáférhetővé teszi. Az izomhús elégtelen emésztését ily módon a gyomor elégtelen elválasztó működése is okozhatja. Bőségesen találhatunk izomrostot, ha fokozott bélmozgás következtében (hasmenés) az emésztésre nem jutott elég idő; a pankreasz működészavara pedig gyakran szövődik hasmenéssel és gyakori a gyomorelválasztás egyidejű zavara is és így az elkülönítő kórfelismerés szempontjából ez a tünet kevéssé értékesíthető. Schmidt felismerte azt, hogy az elégtelen hasnyálmirigyelválasztás idején az izomsejtmagok épek maradnak és felteszi, hogy a sejtmag feloldását a pankreasznedv végzi; ez az alapja a Schmidt- Kashiwado-féle módszernek: borjútimuszt sósavval és pepszinnel kezelve, a sejtmagok izolálhatok; hematoxilinnel kékre festve, szárítva és porrá törve zselatina- tokban adjuk a betegnek ebédje vagy vacsorája után (készíti Merck, Darmstadt). Ha bizonyosak vagyunk arról, hogy a húsdarab vagy a festett sejtmagok legalább 6 óráig voltak a bélben, akkor a próba eredménye jól használható; ha a széklet mikroszkópos vizsgálása közben festett magot nem találunk, a hasnyálmirigy sejtmagemésztő működése jó, ha ellenben sok a mag, akkor ebből a külső elválasztásnak hiányosságára következtethetünk. A kármeghatározás céljából a hasnyálmirigyelválasztás közelebbi ismeretére is szükség lehet. A mirigyműködés ellenőrzése az elválasztott nedv fermen- tumainak kvantitatív becslése útján lehetséges; minthogy azonban a mirigy váladékát közvetetlenül nem foghatjuk fel, a bélsár, de újabban lehetőleg a duo- dénumszondával nyerhető nedv fermentumtartalmát vizsgáljuk. A bélsárban rendesen megtaláljuk a fehérje-, a szénhidrát- és a zsíremésztő fermentumot. Ilyen fermentumokat nem csak a pankreasznedv, hanem a gyomor és a bél nyálkahártyájának mirigyei is szolgáltatnak. A bél baktériumai is rot- hasztóak és erjesztőek, tehát fehérjét és szénhidrátot emésztenek. Mindez azonban a pankreaszfermentumok hatásosságához és mennyiségéhez képest elenyészően kevés és így a bélsár fermentumtartalmára nyert értéket a pankreasznedv fermentációjára vonatkoztathatjuk. A fermentumok hatása a bélpaszázs hosszú ideje alatt jelentékenyen gyengülhet és ezért a fermentum vizsgálását hashajtó adása után nyert híg bélsárral végezzük. A pankreaszfermentumok vizsgálását tökéletesebben végezhetjük el a duodénumnedwel, bár az sem tisztán pankreasznedv, hanem a gyomor, a bél. a máj és a hasnyálmirigyelválasztás együttes terméke. Nyerésére két módszer szolgál. 1. Boldyreff-Volhard módszere: gyomorcsövön át 200 kcm. olívaolajat töltünk a gyomorba, egy f'él óra múlva újra letoljuk a gyomorcsövet, amelyen át a gyomor tartalma nagy erőlködés közben kiürül. Ilyenkor ugyanis a pilorusz megnyilik és bélnedv is regurgitál a gyomorba, amely epés színéről felismerhető. Választótölcsérrel az olajat a zöldes epés folyadéktól különválasztjuk. 2. Einhorn módszere, a duodénumszonda. Ez IV2 m. hosszú, kis kaliberű, de vastag falú s így nem egykönnyen lapítható gummicső, a végén átlyukasztott falú fémolivával. Az olivát testhőmérsékletű vízben megmelegítjük s a beteg ezt éhgyomorra lenyeli. A nyelőcső perisztaltikája az olivát a kardiáig hajtja s ezen át a gyomorba. A gummicső ilyenkor az első jelig, mintegy 40 cm.-re haladt s ilyenkor a csövön át (esetleg fecskendővel aspirálva) tiszta gyomornedv nyerhető. Betegünket most lefektetjük jobb oldalára s miközben a csövet mintegy szíva, szopva tovább nyeli, az oliva a piloruszhoz (56 cm.) s ezen át a duodénumba jut. Az oliva bejutása a duodénumba Röntgen-átvilágítással állaI
