Herzog Ferenc dr. (szerk.): A belorvostan tankönyve 1. (Budapest, 1929)
Fejes Lajos dr.: Fertőző bajok
43 Paratiíusz. 1896-ban Acharcl és Bensaude két oly tifusz-esetet írtak le, melyben a klinikai kórkép teljesen megfelelt a hastífuszénak, melyekben azonban a kitenyésztett bacillus (egyik esetben a vizeletből, másikban egy elgennyedt Ízületből) a tifuszbaciHúshoz morfológiailag bár hasonló volt, de mégis több eltérést mutatott, legfőképpen tifuszimmunsavóval agglutinálható nem volt. Utánuk igen számos vizsgáló számolt be hasonló esetekről, főleg Schottmiiller vizsgálatai vetettek fényt e kérdésre. Kiderült, hogy két a tifusz- bacillushoz morfológiai és kulturális tulajdonságaikban igen közelálló bacillus szerepelhet e betegségek kórokozójaképpen. E két bacillus a paratifuszbacillus A és B. Mindkettő számos csillangóval bir s ezért függőcseppben élénken mozog, mindkettő jól fejlődik agaron és zselatinán, a zselatinát egyik sem folyósítja, kolóniája jellemző eltérést mutat a tifuszbacillusétól, amennyiben jóval vaskosabb, a felületről korongszerűen kiemelkedik, erezettség benne nem látható. Tejet egyik sem alvaszt, a Drigalski-féle lakmuszos, az Endo-féle fuchsinos agaron halványan fejlődnek kolóniái; indolt egyik sem termel, főleg e tulajdonságaikban különböznek a koli- bacillustól. A tifuszbacillustól abban különböznek, hogy szőlőcukrot mindkettő erjeszt. Egymás között abban különböznek, hogy lakmuszos cukros savóban a paratifusz-A-bacillus savat, a paratifusz- B-bacillus alkálit termel. Legfontosabb meghatározási eljárásuk az immunsavóval való agglutinálás. A kettő közül igen nagy elterjedtségénél és nagyfokú állat-patogenitásánál fogva aránytalanul fontosabb a paratifusz-B-bacillus. A paratifusz-B-bacillus patogen képessége rendkívül változó, patogen lehet a legtöbb állatfajra is, úgy hogy az infekció terjesztésében nem csak a paratifuszos beteg, hanem a beteg állatok húsa s az abból készített táplálékok is szerepelnek. A paratifusz-B-bacillus s a hozzá rendkívül közelálló több egyéb bacillus (a psittakosis, vagyis a papagáj-bélhurut okozója, hogcholera vagy bac. suipestifer, a sertéspestisben szereplő másodlagos parazita, a Löffler-féle egértifusz-, a Qártner-féle enteritis- bacillus stb.) a természetben annyira el vannak terjedve, hogy csakis patogen hatásuk változékonyságából magyarázható, hogy számukhoz képest aránylag ritkán okozzák az ember és állatok megbetegedését. Az egész csoport tagjai közül leginkább érdekelnek bennünket a paratiíusz A, B és Qártner enteritis-bacillusa, mert köziilök ezek okozzák leggyakrabban az ember megbetegedését.
