Herzog Ferenc dr. (szerk.): A belorvostan tankönyve 1. (Budapest, 1929)

Fejes Lajos dr.: Fertőző bajok

33 ben íifuszos megbetegedés történt vagy lakóhelyén epidémia ural­kodik. Tífuszra hívhatja fel figyelmünket, ha a hőmenetet a láz kez­detétől ismerjük. Bevezető hidegrázás, ajakherpesz erősen a tífusz ellen szól, bár észleltünk oly járványt is, kivált a védőoltás el­terjedt alkalmazása óta, melyben hidegrázás és herpesz is aránylag gyakrabban előfordult. Egyáltalában az egyes hasi hagymáz-epidé- miák tüneti szempontból nagyon különböznek egymástól, de ugyan­abban az időben az egyes esetek nagyon hasonló lefolyásúak. A tifusz kezdeti szakában legjobban értékesíthető tünetek: a hőmér- sék fokonkénti, hágcsószerű emelkedése, a hőmérséknek megfelelő­nél alacsonyabb pulzusszám, és a lép megnagyobbodása. Ha a beteget a második héten látjuk először, az említett három tüneten kívül a has bőrén már kifejlődött rozeolákat értékesíthetjük a diagnózis megállapításában. Ami e tünetek relativ értékét illeti, leg- kevésbbé megbízható tünet a lépdaganat, mert ez a legtöbb fertőző betegség kapcsán kifejlődhet; nehéz megítélni a lázat, ha már kontinua típust öltött s kezdetét pontosan nem ismerjük. Legérté­kesebb még a relativ bradikardia és a rozeola. A tifusz többi tünete, a hasmenés, a vakbéltáji korgás, a meteorizmus, a bronhitisz, a bőr szárazsága, az öntudat zavara az előbbi négy fontos tünet jelenlété­ben támogatják e kóralak megállapítását, magukban azonban nem dönthetik el a diagnózist, mert más betegségben is előfordulhatnak. A betegség elhaladásával a tifusz valamely következménye, pl. a bélvérzés, bélátfúródás döntheti el a diagnózist. Igen megnehezíti az első stádiumban a diagnózis megállapítását, midőn a betegség valamely más tünettel kezdődik. így az utóbbi években klinikánkon észlelt esetek csaknem kivétel nélkül erős bronhitisszel sok közülök bronhopneumoniával kezdődött. Az ilyen esetben a többi tünet ren­desen cserben hagy, a láz rázóhideggel kezdődik., ez 'többször meg­ismétlődhet, a pulzusszám lépést tart a hőmérsék emelkedésével, sőt annál szaporább, a beteg bőven izzad stb. Még változatosabb a védőoltásban részesült egyén tífuszának kezdete. Nagy szükségét érezzük ilyenkor egy megbízható vizsgáló eljárásnak. Ilyent az újabb laboratóriumi eljárások nyújtanak. Ezek elsősorban a kór­okozó kimutatására irányulnak, másodsorban pedig a tifuszbacillus hatására a szervezet termelte agglutinin kimutatására törekednek; ide sorolható továbbá a kvantitatív és kvalitatív vérvizsgálat s a vizelet diazoreakciója. Az esetek egy részében a tifuszbacillust a székletéiből ki lehet tenyészteni, az esetek egy harmadában a vize­letből, mely igen sokszor tiszta kultúrában tartalmazza a hagymáz bacillusát; ki lehet ezt tenyészteni továbbá a rozeola véréből. Leg­fontosabb, mert legmegbízhatóbb a tifuszbacillus kitenyésztése a keringő vérből. E célból a vena medianából a kellő fertőzésmentes Belorvostan tankönyve. I. 3. kiadás. 3

Next

/
Oldalképek
Tartalom