Herzog Ferenc dr. (szerk.): A belorvostan tankönyve 1. (Budapest, 1929)
Fejes Lajos dr.: Fertőző bajok
11 a tüdőgümőkóros beteg köpete, a diftériás gyermek kiköhögött álhártyája, a kolerás, dizentériás és tifuszos beteg székletéte a fertőzés legveszedelmesebb terjesztőjévé. Különös fontosságot kell e tekintetben a bacillusgazdáknak tulajdonítanunk, azaz oly egyéneknek, kik valamely fertőző betegség kiállása után igen hosszú ideig, évekig, virulens patogén csirákat ürítenek ki. Ismeretes e jelenségek epidemiológiai jelentősége a hasi tífusz, a bacillusos dizentéria, az epidemiás meningitis cerebrospinalis, az ázsiai kolera stb. terjesztésében; még fontosabb a baktériumürítők szerepe, ezek a beteg környezetéből kikerülő oly egyének, kik, anélkü1, hogy maguk megbetegedtek volna, virulens csirákat ürítenek tartósan vagy időnként váladékaikkal (kolera, járványos nyakszirtmere- vedés). Azok a patogén csirák, melyek legcsekélyebb elváltozás előidézése nélkül a szervezetben állandóan vagy időnként tartózkodnak, virulenciájuk hirtelen növekvése, vagy a szervezet ellenálló képességének csökkenése miatt a szervezet megbetegedését okozhatják. A kórnemző csirák ott juthatnak be a szervezetbe, ahol az a külvilággal érintkezik, tehát a test felületén, az emésztőcsatornán s a légzőutakon át. Bár a sértetlen bőr elszarusodott hámja s az ép nyálkahártya nagyfokú védelmet nyújtanak a szervezetnek a baktériumok behatolása ellen, mégis bizonyos körülmények között ezek áthatolhatnak a bőrön (főleg a bőrmirigyek kivezető csövei ínentén, pl. gennyesztők), valamint az ép nyálkahártyán (pl. antrax a bélnyálkahártyán át). Általában a patogén mikroorganizmusok nagy része elpusztul, ha emésztőcsatolrnánkba kerül, leginkább a gyomornedv savától; a bélcsatornában a tetanuszbacillus nem válhatik kórokozóvá,, betegséget csakis akkor okoz, ha a szövetek mélyébe jutva, szigorúan anaerob természetének megfelelő viszonyokra talál. Hasonlóan a kolera vibriója lis csak épen kerülve a vékonybélbe, okozhat megbeteged'é'st. Ha a felsorolt módok valamelyikén fertőző csira jut be a szervezetbe s fejlődésének megfelelő viszonyokra találva elszaporodik, kórnemző hatását mindaddig nem fejtheti ki, míg annyira el nem szaporodott, illetve annyi mérget nem termelt, hogy a szervezet ellentállóképességét legyőzheti. Azt az időt, mely a mikroorganizmusok bejutásától hatásuk érvényesüléséig eltelik, nevezzük lap- pangási vagy inkubációs stádiumnak. Természetesen ennek ideje igen különböző a csira mennyisége, virulenciája s a szervezet ellentálló erejéhez képest. A baktérium vagy behatolási helyén marad, ott többé-kevésbbé elszaporodik s onnan fejti ki hatását, vagy pedig a fertőzés helyéről a nyirokutakba, innen a véráramba kerül s az infekció természetéhez képest ritkábban a keringő vérben szaporodik, jóval gyakrabban valamely nyirokszövetben dús vagy más szervben telepedve meg, egy vagy több infekciós gócot létesít, melyből a baktériumok időnként vagy állandóan a nyirok- és vérpályába hatolnak be. A fertőzés helyén a bejutott mikroorganizmus többnyire helybeli szöveti elváltozást okoz; általános, az egész szervezetre kiterjedő hatását azonban nem annyira tömegének idegen test szerepével, táplálkozásával, mint sokkal inkább testének, anyagcseréjének mérgező termékeivel idézi elő. A tetanuszbacillus a bőr sebzésén át bejutva, csak kevéssé szaporodik el, de ott helyben termelt mérge, a tetanuszbacillus anyagcseréjének fajlagos terméke, a tetanus-toxin idézi elő a szervezet általános megbetegedését. Épp így a diftériabacillus is, ámbár hely- beli elváltozást is okoz, de főképpen toxinjával mérgezi a szervezetet. Más baktériumok nem termelnek ilyen, testükből kiválasztott mérget, hanem saját testállományuk tartalmaz mérgező anyagokat (endotoxin). Ha az ily baktérium elpusztul, széteső testéből szabaddá vá’ik a méreg s ez okozza az infekció, ez esetben inkább intoxikálásnak tekinthető általános tüneteit (pl. tífusz, kolera).
