Janny Gyula (szerk.): Dr. Balassa János összegyüjtött kisebb művei - A Magyar Orvosi Könyvkiadó Társulat Könyvtára 25. (Budapest, 1875)

1851 - 9. Czombtörések megrövidülés nélküli kezelése

IX. Czoinbtörések megrövidülés nélküli kezelése. 91 szecskavánkost tevék s 12—14 nap múlva megengedtem a betegnek, hogy ágyából fölkelve, ha ereje engedi, mankók segélyével naponként keveset járjon. Ily módon eddigelé már öt czombtörést kezelék, me­lyek mindegyike jelentékeny megrövidüléssel volt páro­sulva s mindannyiszor a legtökéletesebb eredménynyel. A betegek a sebészi kórodán gyógyittatván, az eredmény pontos s lelkiismeretes mérések alapján Ion megállapítva. Távol áll tó'lem ily kevés esetből a gyógykezelést illető végleges s általános érvényű következtetést vonni, mert ezen újabb kötmodor iránt táplált vérmes reményeimmel könnyen úgy járhatnék a gyakorlat tágas terén, mint a mily sorsban részesült csaknem minden eddigi kötmodor, melyek, ha a várakozásnak nem mindenütt feleltek meg, még azon esetekben is mellőztettek, midőn alkalmazásuk helyén lett volna. Ezért gyakorlati bizonyítékokkal nem is fogok előállni mindaddig, míg azok nagyobb száma a fenn em­lített modor mellett nyomatékosabban nem szóland. Ezen sorok csak buzdításul szolgáljanak ez irányban teendő további kísérletekre. (Wiener med. Wochenschrift. 1851. 31-ik szám.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom