Hőgyes Endre: Hazai orvosi oktatásügyünk és a budapesti egyetem orvosi kara (Budapest, 1896)
A) Visszapillantás a hazai orvosi oktatásügy állapotáról 1867 előtt
. \ 14 HAZAI ORVOSI OKTATÁSÜGYÜNK ÉS A BUDAPESTI EGYETEM ORVOSI KARA. nagy ritkán kaptak némi felszerelési összeg-eket és a magyar Provisorium alatt szolgákat és kisebbmérvű átalányt. * * A tanítási mód és a tanítás nyelve is többféle változáson ment keresztül. 1770-től kezdve 1848-ig at tanároknak felsőbb hatóságoktól átvizsgált és jóváhagyott tankönyvek szerint kellett tanítani, melyek félévről-félévre hirdetve voltak a leczkerendben, félévi és évi vizsgák voltak calculusokkal, rejectiókkal. Csak az ötvenes évek elején jött be a tanszabadsággal együtt az, hogy a tanár előírt könyv nélkül taníthatott és a tanuló szabadon bármely szerző után tanulhatott. A tanítás nyelve az orvos- tanhallgatókra egészen 1860-ig latin volt, II. József császár és az ötvenes években egyes tárgyakra német; a sebészhallgatókra magyar és német, sőt a század második tizedében szláv is. 1860 után az orvostanhallgatóknak kizárólag magyarul adtak elő, csak oly tárgyaknál németül is, melyeket a sebészhallgatók is tanultak mindaddig, míg e tanfolyam fennállott. * H= * A tanulóság anyaga 1770—1867-ig változó volt. Kezdetben túlnyomó volt a sebész, még pedig német ajkú sebészhallgatók száma, kiknek legnagyobb része felszabadult borbély inas lévén, legfeljebb egy két elemi-osztályú előképzettséggel bírt, későbben már négy, majd legutóbb hat gymnasiumi osztálybeli előképzettséget kellett kimutatniok, a mi aztán a 67-es évek után a tanfolyamot önmagától megszüntette. Az orvostanhallgatóktól kezdettől fogva megkívánták azt, hogy a két illetőleg három évi bölcsészeti tanfolyam bevégzéséről bizonyítványt, az ötvenes évek elejétől pedig érettségi bizonyítványt mutassanak be a tanfolyamra való felvételnél. A tanulmányi idő 1770/71—1786/87-ig november 1-én; ettől kezdve 1818'19-ig szeptember 1-én, 1819/20-tól október 1-ével kezdődött. A tanítás kezdetben az 1774-iki intézvény értelmében egészen ingyenes volt, II. József császár idejében évi 15 írt tandíjat kellet fizetni a tanulóknak. A befolyt tandíjakat szegény és szorgalmas tanulóknak adták ösztöndíjul. Ez így maradt 1848-ig. Az ötvenes évek elején a tanszabadsággal együtt bejött a leczlcepénz-rendszer, a mely szerint a tanuló annyi forintot fizetett tandíjul, a hány órát vett hetenként
