Hőgyes Endre dr.: Emlékkönyv a Budapesti Királyi Magyar Tudomány Egyetem Orvosi Karának multjáról és jelenéről (Budapest, 1896)
Negyedik könyv. Az orvosi karra vonatkozó, jelenleg érvényben álló fontosabb törvények, szabályok és rendeletek - I. Az egyetem és az orvosi kar szervezetére, a tanárokra és tanulókra vonatkozó törvények, szabályok és rendeletek
TÖRVÉNYEK, SZABÁLYOK ÉS RENDELETEK. 867 4. §. A magántanárok érdekének az igazgató tanári testületben képvisel- tetésére kettő közölök üléssel és tanácskozási szavazattal bir, — döntő szavazattal csak az 5-ik és io-ik §-ban megjelölt esetekben bírnak. Eme magántanároknak olyaknak kell lenni, kik szabályszerűen képesítettek, és mint magántanárok legalább 2 félév óta tanítanak. Ha az erre képesítettek kettőnél többen volnának, az összes magántanárok az igazgató tanártestületbe évenként két képviselőt választanak. 5. §. Az igazgató tanártestület a rendes tanárok sorából elnökei választja, ki dékán nevet visel, de megengedtetik, hogy e méltóságra oly férfiú is megválasz- tathassék, ki jelenleg már nem tanár, de azelőtt az volt. E választásra a két magántanári képviselő is jogosult. A dékánok az eddigi tanulmányi igazgatók helyébe lépnek, mely utóbbiak hivatala megszűnik. 6. §. A választás érvényességére absolut szótöbbség kívántatik, mely ha 2-szeri választásra nem jő létre, a szőkébb körű választás ejtendő meg, mely alá azok kerülnek, kik a második választásnál a legtöbb szavazatot nyerték, feltéve, hogy ilyenek többen voltak. Ellenkező esetben csak a két legtöbb szavazatot nyert bocsáttatik a szőkébb körű választás alá. Ha háromszori választás után ez sem vezet czélhoz, mindkét esetben az egyetemi tanács dönt. A lelépő dékán ismét megválasztható. 7. §. Csak a lelépő dékán és oly férfiak, kik már nem rendes tanárok (5. utasíthatják vissza minden okadatolás nélkül megválasztatásukat. Minden más tagnak okadatolni kell a visszautasítást, mely okadatolás elfogadhatósága felett a szavazók minden vitatkozás nélkül egyszerű szavazással döntenek. Ha e szavazat a visszautasítás ellen üt ki, az illető ügyét az egyetemi tanácshoz felebbezheti, mely e tárgyban véglegesen dönt. 8. §. Ha a tanítói testületben viszálkodások vagy más okok miattjvalamely tanulmányi osztálynak tanítói testületé általi igazgatása és az oktatási érdekek veszélyeztetve volnának: a közokt. ministeriumnak kötelessége határozatlan időre dékánt kinevezni és azt a kar igazgatásával és a körülményekhez mért hatalommal felruházni. 9. §. A tanári testületből áll elő évenként az egyetemi tanács, mely áll. Rector, Prorector, Dékánok és Prodékánokból. 10. §. A Rector minden évben a rendes tanárok, vagy azok sorából válasz- tatik, kik rendes tanárok voltak. A választás a tanártestületek által a keblébe felvett magántanárokkal együtt ejtetik meg. - E czélra minden tanártestület négy tagot választ, kik közt kettő- rendes tanár legyen, kettő rendkívüli vagy magántanár is lehet. Az igy megválasztottak a lelépő Rector elnöklete alatt gyűlnek egybe és a dékánválasztásnál említett módon választják meg a Rectort. Ha a szőkébb körűi választás eredményre nem vezet, a közoktatásügyi minister dönt, 55*