Hőgyes Endre dr.: Emlékkönyv a Budapesti Királyi Magyar Tudomány Egyetem Orvosi Karának multjáról és jelenéről (Budapest, 1896)
Harmadik könyv. A budapesti kir. magy. tud. egyetem orvosi kara a milleniumkor 1895/6-ban - Második fejezet. A budapesti k. m. tud. egyetem orvoskari tanszékeinek intézetei és klinikái 1895/6-ban
644 TÖRVÉNYSZÉKI ELMEKORTANI ÉS LÉLEKTANI INTÉZET. adott (1891 szeptemberig). A tanári testület minden egyes tagja mint szakelőadó részt vett ezen munkában és saját szakjában midőn szolgálta a közügyet, munkálta magának a törvényszéki orvostannak parlag földjét is, az egyesre és az egész testületre időt és fáradságot emésztő nehéz és felelősségteljes munkával a »nobile officum« legnemesebb értelmében. És a kar búcsút vett ezen százados tiszttől egy pár soros rideg felsőbb leirattal, mely meghagyta, hogy a beérkezett ügydarabokat 1891. szeptember i-jével a felállított »igazságügyi orvosi tanácshoz« tegye át. Sajátságos jelenség, hogy a midőn a tanszék az élettel való érintkezést megtalálja s azzal fellendülésre jut, a Kar maga ugyanazt elveszti, vajha ne az ilyen módon százados munkatársaitól megfosztott, s a Karban egyedül maradó törvényszéki orvostan iránti érdeklődés lanyhulására és lassanként kialvására; mert ha a modern jogszolgáltatás egyik legerősebb oszlopa, a törvényszéki orvostan saját családjában idegenbe jut — a jogélet kárát látja. * * * Törvényszéki elmekórtani és lélektani tanszék. Ismerteti: Moravcsik Ernő Emil tanár. Egyrészt tudományos alapon, másrészt a gyakorlati szükségletből kifolyólag újabb időben a törvényszéki elmekórtan és lélektan mint önálló szakma vált ki a rokon irányú orvosi tudományok köréből, a mennyiben az elmekórtani ismeretek alkalmazásán kivül a szellemi életnek a pathologikus és physiologikus viszonyok között nyilvánuló oly sajátságaival és tüneteivel kell foglalkoznia, melyek sem a szőkébb határú elmekórtan, sem az idegkórtan keretében nem tárgyalhatok. Az orvoskari tanártestület, méltányolva az orvosi tudománynak az egyes szakmák különválását eredményező s a bizonyos irányokban intensivebben kifejtett búvárkodás által elősegített fejlődését és haladását — mely elöl oly magasan álló tudományos intézet, milyen az egyetem, nem zárkózhatik el —, a nm. vallás- és közoktatásügyi ministeriumhoz 1891-ben felterjesztést tett, a melynek alapján létesült 1892-ben a törvényszéki elmekórtani és lélektani tanszék. E tanszék ny. rk. tanárává Ö Felsége 1892. febr. 9.-én kelt legfelsőbb elhatározásával dr. Moravcsik Ernő Emilt, az elmekór- és gyógytan magántanárát nevezte ki. A nm. vallás- és közoktatásügyi ministerium a tanszék számára az elméleti és gyakorlati oktatás czéljára szükséges helyiségeket 6471/1892. sz. magas rendeletével az egyetemi orvostani intézetben jelölte ki, 29,332/1893. sz. rendelete alapján pedig a törvényszéki elmekórtani és lélektani tanszék felszerelésére 700 forintot utaltatott ki. A tanszék jelenlegi képviselője dr. Moravcsik Ernő Emil ny. rk. tanár, ki a törvényszéki elmekórtant és lélektant heti 5 órában oly módon adja elő, hogy az órák egyik részében elméletileg, másik részében pedig gyakorlatilag foglalkozik a tárgy tanításával. Az elméleti előadások rendszeresek, megvilágítva a törvényszéki elmeorvosi