Hőgyes Endre dr.: Emlékkönyv a Budapesti Királyi Magyar Tudomány Egyetem Orvosi Karának multjáról és jelenéről (Budapest, 1896)
Harmadik könyv. A budapesti kir. magy. tud. egyetem orvosi kara a milleniumkor 1895/6-ban - Második fejezet. A budapesti k. m. tud. egyetem orvoskari tanszékeinek intézetei és klinikái 1895/6-ban
MÁSODIK BELKLINIKA. 575 Wagner nem volt ékesen szónokló tanár, előadásaiban nem is kereste a merész felvételeket, nem mutatott széleskörű irodalmi ismereteket, az ö fötörekvése volt, hogy hallgatói a legmodernebb gondolkozást a legreálisabb alapon tanulják meg. Ezen okból fősulyt helyezett az alapismeretek megszilárdítására, a gyakorlati élet követelményeire. Klinikai személvzete nem sok támogatást nyert benne újabb buvárlati irányok keresésére, de megtanulta a higgadt logikai gondolkozást, megtanulta a valódi tudást a bizonytalan speculácziótól megkülömböztetni. Wagner 1861-ig, a mig idegbaja nem következett be, élénk irodalmi munkásságot fejtett ki. Czikkei az »Orvosi Tár«-ban, az »Orvosi Hetilapéban s az »Oesterr. med. Jahrbücher« czimü folvóiratban jelentek meg az 1837—i8j4-ig terjedő években. Ezen dolgozatok az élesen látó klinikus legkitűnőbb jellegzöi. Wagner oly időben kezdte gyakorlatát, a midőn a kopogtatás és hallgatódzás, a hömérés, sőt még a kórbonczolás sem foglalkoztatta eléggé a hallgatókat. Ezen ismereteket önmagának kellett megszereznie, s bármilyen fáradsággal ment is ez azon időben, Wagner mégis megszerezte s folvton tökéletesítette ezen irányban tudományát. Czikkeiben nem uj igazságok felderítését czélozta, hanem iparkodott a folyton előrehaladó tudományból szigorú bírálattal kiválasztani az értékeset s azt hazai nyelvünkbe, hazai ifjúságunkba átültetni. S ezen irányban Wagner pályafutásának legvégéig modern maradt. Pályája kezdetén ő is. mint elődjei, a legkitűnőbb gyakorló orvos képességeit érvényesítette, ezen irányát pedig hallgatóiba mindvégig átoltani iparkodott. Wagner mint tanár a közéletben nem igen szerepelt, a minek okát főleg betegeskedésében találjuk meg. Kitüntetéseket nem keresett, de bizonyára méltó helvre jutott az a vaskoronarend, a melyet 1885-ben tűztek mellére. Wagner 1887-ben nagy kora folytán leköszönt egyetemi tanári állásáról, de oly nehezére esett tanszékétől a megválás, hogy még egy fél évig mint helyettes tartotta az előadásokat. 1888. november havában súlyos betegség tünetei kezdtek mutatkozni az agg tudóson, s 1889. januárius 2.-án 78 éves korában meghalt. De lássuk most a klinika fejlődését ezen idő alatt. Az egyetemi kórház azon időben, a midőn a pesti oldalra költözött át az egyetem, összesen csak 12—15 betegre volt berendezve; bár tiszta s jól fentartott volt, mégis terjedelménél fogva csak igen hiányos anyagot szolgáltatott. A törekvés a klinika bővítésére nem is hiányzott tanárainkban, de a múltban, úgy mint gyakran a jelenben is, ha az irányadó körök hajlandóságot mutattak a javításra, nem tudtak megegyezni a hely kérdésében, gyakran meg hiányzott minden érzék a törvényhozó testületben a tudomány szükségletei iránt. Igaz, hogy volt idő, a midőn még egyes tanárok is a végletekig vitt takarékosságot érdemükül tudták be. Sauer tanár klinikája számára egy hallgató-csövet kért, ezt a költség kiutalványozására feljogosított tanártársa megtagadta, s később is büszkén hivatkozott ezen kitűnő takarékosságára. S hol lennénk még ma is, ha Trefort nem jön? S talán nem panaszkodnánk
