Hollaender Hugo dr.: A malaria elterjedése Magyarországon (Budapest, 1907)
I. Rész. A malaria topografiája Magyarországon - II. Duna jobbpartja
Moson vármegye. 87 eső Fertő tava nagy víztömegénél fogva még e vidék malariás múltjában sem játszott szerepet, de annál fontosabb járványoktani ártalmakat képeztek hajdan a Rábca-folyó gyakori kiöntései által táplált széles terjedelmű ingovány, a hírhedt Hanság vidéke, a Nagy- Duna és a számtalan kanyargós, élő- és holtvízzel telt Dunaág, nemkülönben a Lajta-folyó, mely utóbbinak ezidőszerint is még elégtelenül oltalmazott áradási területén a kiöntést követő időszakban számos apró víztócsa reked meg. Ezek a kisterjedelmű pangó vizecskék azok, melyek tudvalevőleg oly fatális szerepet játszanak a váltóláz kórnemzőinek tenyésztésében. Az a nagy haladás, amely Moson vármegyének közegészség- ügyi viszonyaiban a múlt évszázad nyolcvanas éveihez képest manapság konstatálható, javarészt azoknak a vízszabályozási müveknek köszönhető, amelyeknek közvetlen jótékony hatása első sorban eme országrész hajdan jelentékeny malaria-morbiditásán volt észlelhető. A magyaróvári járásban mindössze a magyaróvári, halászii és szentjánosi orvosi körök egyes pontjain észlelnek elvétve felmerülő, spontán váltólázas eseteket, aránylag még a legsűrűbben (ritkaszórvány ossággal) az utóbb említett kör rayonjába tartozó Szentpéter községben és vidékén, 'melynek még létező kevés állóvizei a hanság-vidéki mocsárterület maradványaival függnek össze. Az említett községek környékén szúnyog is nagyobb számmal akad, mint egyebütt a járásban. Az egykori endémiának a Rábca- szabályozás vetett véget. A Szentpéter községben és vidékén csekély számmal halmozódó váltóláz-esetek nagyobbrésze harmadnapos jellegű, a mindennapos esetek száma azonban nem sokkal kisebb. (Tavaszi és nyári típus.) A nezsideri járásnak száraz és mocsártalan, kavicsos-homokos talaján fekvő valamennyi közegészség
