Hollaender Hugo dr.: A malaria elterjedése Magyarországon (Budapest, 1907)
I. Rész. A malaria topografiája Magyarországon - II. Duna jobbpartja
Győr vármegye. 79 pusztai járásban. Pedig ez a vidék valamikor valóságos járványfészekvolt. A Sokoróaljavidékénekváltólázasmult- járól Dr. Fürst Adolf járásorvos úr így ír: „Az 1875. évtől 1886-ig a sokoróaljai járás egy terjedelmes részében: a Rába- és Marcal-folyók menti vidéken, Malomsoktól egészen a győri határig a malaria endemikusan uralkodott; szórványosan azonban a Sokoró-hegység alján fekvő községekben, valamint a t é n y ő i völgyben is előfordult. A két nevezett folyó akkoriban még szabályozatlan lévén, a Rába szeszélyes kanyarulatokban változtatva medrét, évenként legalább egyszer, de néha többször is áttörve a primitív gátokat, elárasztotta a vidéket, míg a vele párhuzamosan s közel hozzá, néhol csak egy kilométernyire tőle haladó Marcal jobbára a Rába árjából táplálkozván, sekélyes mederben renyhén és alig észrevehetően folydogált, számos mocsarat, nádast és ingoványos réteket képezvén. Kisebb terjedelmű mocsarak és zsombékok azonban a Bakony - erek mentén Kajár, Kispéc, Felpéc és Szemere, továbbá Gyömörő és Tét községek határában is voltak, különösen nedvdús esztendőkben, mint pl. 1876-ban. Tét község* maga lázmentes volt, de a község alatt elvonuló ér mellett fekvő rétek tulajdonosainak gyermekei, akik marháikat ott őrizték, majd évről- évre betegedtek meg váltólázban; ellenben a Marcal mellett fekvő Szt. Imre, Lesvár és Szarkavár puszták már igazi fészkei voltak a váltóláznak. Amint a két folyó szabályozása megkezdődött, szemlátomást csökkent, befejezésekor pedig, amidőn a mocsarak kiszáradtak és rendes művelés alá vétettek, teljesen megszűnt a váltóláz az endémikus vidéken. Általános szabálynak tartotta a nép s magam is úgy tapasztaltam, hogy bő csapadékú években, különösen nagy tavaszi árvizekre következő meleg nyári hónapokban sok a hideglelés. A vázolt viszonyok szerint Uj- és Ómalomsok, * Újabban Tétszentkút a neve.
