Hoitsy Pál: A nagy természet s a kicsiny ember (Budapest, 1883)

Örök mozgás

egyiket felhasználja erre, a másikat arra, vagy épen használatlanúl hagyja, készít a levegő szénsavából olykor festéket, máskor czukrot vagy keményítőt, s mindezen nagy működéséi közben csak egy szolgája van: a mozgás. Mozgás ott, hol a legkülönfélébb vegyi elemeket egymástól elszakítja, távol levőket ismét egymás felé közelít; mozgás ott, a hol a földből felhozza vagy a levegőből magához szívja táplálékát; mozgás ott, hol sejteket sorakoztat egymás mellé, vagy azoknak falait szétrobbantja, midőn a kellő időpont elérkezett; itt és ott mindenütt a mozgás.

A növények életében nemcsak abban nyilatkozik a mozgás, hogy a szél megrezegteti leveleit, vagy egy-egy rászálló madár meghajlong- tatja az ágat, nyilatkozik az folytonosan, szünet nélkül, magokban az életműködésekben, mint magának az életnek lényeges föltétele. Azért az élő természetet hiába kutatjuk át, itt nincs semmi, a mi felett a mozgás nem gyakorolná hatalmát, itt nincs csak egy csekély részecske is, a mely tudná, hogy mi a nyugalom.

Fordítsuk tehát tekintetünket az élettelen természet felé. Az anyaföld, melyet lábainkkal taposunk, öröktől fogva olyan, a minőnek mi ismerjük, az Alföld rónasága, vagy a Kárpátok hegyláncza ott áll évezredek óta változatlanul, csendes n}Tugalmát egész a mozdulatlanságig nem