Farkaslaki Hints Elek dr.: Az őskori és ókori orvostudomány (Budapest, 1939)
II. rész. Az ókori orvostudomány - Az indusok orvostudománya
AZ INDUSOK SZÜLÉSZETE. 111 nokba mentek, ahol teljes ellátásban részesültek. A IX. hónap idejét illetve a szülés idejének közeledtét a méh leszállásából, a gyakoribb vizelésből stb. állapították meg. Meglepő, hogy milyen sokat tudtak a szülészetből. A terhesség idején elő volt írva a nők részére a vallási kérdésekkel való foglalkozás. A szülés megindulásakor a nők szülősátorba mentek, melyek fel voltak szerelve a szükséges dolgokkal. Ott a nő tiszta ruhát kapott és úgy neki, mint a jelenlevőknek rituális módon szájat kellett mosni. (Ez az intézkedés igen üdvös lehetett, ha a bábáknak rossz fogaik voltak.) A nő tüsszentő port kapott a szülés serkentésére; nemi szerveit füstölték, hasát olajjal dörzsölték. Ezzel segíteni akartak a magzatnak mozgásában, mivel azt hitték, hogy az ülőhelyzetben helyetfoglaló magzat a szülőfájások megindulásakor saját akaratából fordul fejre. Közvetlenül a szülés előtt összehajtott ruhaneműt tettek a szülőnő medencéje alá, hogy könnyebben lehessen a szülést levezetni, meg hogy a szeméremrést tisztábban lehessen tartani. Szülés közben 3—4 bába segédkezett. Szülés megakadása esetén kígyóbőröket füstöltek, ha az sem segített, orvosért küldtek, ügyelve arra, nehogy fehér ruhában levő szolga menjen el, mivel az rossz ómen volt. Általában a babonák egész sora irányította szülés alatt a cselekedetüket. Susruta ismeri a fej deformitását, a magzat helytelen fekvéseit, az eklampsiát, (mely miatt császármetszést is végez) a fájásgyengeség jelentőségét. Susruta élő gyermeknél súlyt helyez arra, hogy az orvos jószagú olajjal, vagy vajjal kenje be kezét, extractiónál lehetőleg mindkét lábat hozza le. Helyesen rendelkezik a karok és a fej kifejtésére vonatkozólag. Harántfekvésnél ajánlja a fordítást, úgy fejre, mint lábra. A kés használatát csak halott magzatnál engedi meg, elhanyagolt harántfekvés, illetve léraránytalanság esetén. Műtéti beavatkozásokat akkor végeztek, ha a magzat meghalt. Tehát épen ellenkezőleg, mint a mi mai felfogásunk. Műtéteknél ügyeltek arra, hogy az anyai részeket ne sértsék meg, mert a sérüléseket életveszélyeseknek tartották. Császármetszést csak hirtelen meghalt terhesnőn végeztek. Élő magzaton mindezen műtétet azért nem hajtották végre, mivel azt képzelték, hogy a magzat megsértésével az anya halála fog bekövetkezni. A lepényszak zavarai ellen farkastejjel dörzsölték a vajúdó homlokát. A lepényvisszamaradást igen súlyos szövődménynek tartották. Azt gondolták, hogy felfelé hatolva a szívet, vagy mellet támadja meg. A visszamaradt lepény eltávolítására hánytató szereket adtak, a hasat erőteljesen masszírozták, végső esetben a visszamaradt részeket kézzel választották le. 105. ábra. Szülősátor indiában. Szülészet. Szülészeti műtétek.
