Győry Tibor, nádudvari: Az orvostudományi kar története 1770-1935 (Budapest, 1936)

III. rész. Az orvosi kar Nagyszombatban (1770-1777)

A BÉCSI ORVOSI OKLEVÉL KIVÁLTSÁGOS ÉRVÉNYE. 55 Ami a hóhér fiának az előadásokon való megbotránykozást keltő megjelenését illeti, jóllehet az 1756. évi legfelsőbb ren­delet a hóhérok fiait és leányait tisztes személyeknek minő­sítette, mégis tekintettel arra, hogy ő maga is űzi az apja mester­ségét, tudatni kell vele, hogy választania kell, mert a két foglal­kozás egyidejűleg nem fér meg egymással. A kari jogar s a dékáni epomis beszerzése az egyetemi pénztár terhére szintén engedélyeztetett. Egy később, szept. 4-én kelt rendelet17 pótlólag úgy intézkedett, hogy a jogart gyakorolt bécsi művészek tervezzék meg a bécsi norma szerint.18 Közben, július 6-i rendelettel, az orvosi kalapot, a biretumot is megkapja a facultas.19 Vissza kell itt térnünk röviden arra a jelentőségteljes rendelkezésre, melyet az orvosi kar történetével foglalkozók nehézményezni szoktak, nem tartván méltányosnak, hogy a bécsi diplomák Magyarországban is, a magyar diplomák pedig csak Magyarországban voltak érvényesek. Bizonyos, hogy ez a rendelkezés nem felelt meg a „conformetur“ elvének, azonban az éle semmikép sem irányult ellenünk, mert ez a rendelkezés az örökös tartományok összes egyetemeire vonatkozott, nem­csak a nagyszombatira. A bécsi orvosi diploma mindenütt érvényes volt, de egyetlenegy más egyetem diplomájának sem volt érvénye.Bécsben. így rendelkezett már az 1749 február 7-én kelt és 1755 március 27-én megismételt legfelsőbb elha­tározás,20 mely kibocsátásának dátumával igazolja, hogy nem irányulhatott a nagyszombati facultás ellen. A bécsi orvosi kar e kiváltságosságának a magyarázata nyilván abban rejlik, hogy a bécsi egyetem a van Swieten által végrehajtott újjászervezés folytán oly európaszerte elismert és irigyelt magaslatra lendült fel minden tekintetben és vonatkozásban, hogy a birodalom megannyi egyeteme boldognak érezhette magát annak csak az elgondolására is, hogy azzal valamikor conformált helyzetbe juthatna. Érthető tehát, ha a bécsi facultáson szerzett diplo­mákat magasabb értékűeknek minősítették, mint azokéit, 17 OL. Fundationalia. Lad. D. Fasc. 17. I. 5629: 1770. 18 Codex II. 587. — Merkur v. Ungarn. 1787. 109. 19 Merkur v. Ungarn. 1787. II. 136. 20 Die älteren Statuten .... 220.

Next

/
Oldalképek
Tartalom