Győry Tibor, nádudvari: Az orvostudományi kar története 1770-1935 (Budapest, 1936)

VII. rész. A kiegyezéstől a világháború kitöréséig (1867-1914)

ÖSZTÖNDÍJAK. 573 rendelt elméleti orvostani tanszék mellett élet- és kórtani laboratórium felállítása, mely segédet, szolgát és évi átalányt is kapott. A bonctani személyzet négy 50-50 frttal jutalmazott demonstrátorral szaporodott, minek következtében a bonctani gyakorlatok nagyobb felügyelet mellett és rendszeresebben történhettek s ha mindehhez hozzávesszük a tanársegédek fizetésének az 1868-iki költségvetésbe már beállított 420 írtra és a szálláspénznek 150 írtra emelését, akkor nem vitatható, hogy az orvosi kar fejlesztésére rövid időn belül sok minden történt.4 A kívánalmak közül a jövőre maradt a sebészeti és szülészeti kóroda meg az élettani intézet tágítása, az elméleti orvostani tanszék külön tanterme. Minderre azonban csak másfél év múlva nyílhatott alkalom és mód, amikor az új vegytani intézet már felépült és felszereltetett s az addiginak helyiségei kiürülve az említett célokra fordíttathattak. A közoktatásügyi minister továbbá leiratban tudatta az orvosi kart, hogy ,,kötelességének tartja“ a tanuló ifjúság jobbjait segíteni, hogy tanulmányaikat a külföld hírnevesb intézeteiben kiegészítsék s e célra az állami költségvetésben kíván gondoskodni. Az 1870-iki költségvetésben már 9000 frt szerepelt erre a célra, mely harminc 300 frtos ösztöndíjra oszta­tott fel, melyek közül tíz az orvosi karra jutott.5 Az állami támo­gatáson kívül ott volt a sok nemeslelkű hagyományozás, melyet Bene, Schordann, Csausz professorok szeretetteljes gondos­kodásának köszönhetett a medikus ifjúság. Csakugyan nagynak nevezhető azon tehetséges ifjaink száma, akik ezen ösztön­díjak által kisegíttettek a külföldre, köztük mindjárt az első években, 1867—1870 közt, ma is jól csengő nevek hordozói, mint Genersich Antal, Pertik Otto, Verebély László, Kétli Károly, Schulek Vilmos stb.6 De nemcsak a tanársegédek illetményei emeltettek, hanem a tanároké is. Az országgyűlés Eötvös József indítványára 1869-re 12.000 frtot állapított meg a három világi kar részére, melyből az eddigi 1365 frt fizetés lakbérrel együtt 2500-ra egészíttetett ki.7 1870-ben ministeri rendelettel s ő felsége 4 OH. 1868 júl. 5., dec. 27., 1869 jan. 3. sz. 5 OH. 1870 ápr. 24. 6 OH. 1869 aug. 8, 1870 máj. 15., jún. 12.. júl. 17. 7 Gyógy. 1869, 80. 1.

Next

/
Oldalképek
Tartalom