Győry Tibor, nádudvari: Az orvostudományi kar története 1770-1935 (Budapest, 1936)

VI. rész. 1848 márcusától az 1867-es kiegyezés idejéig

AZ ELSŐ ORVOSI FOLYÓIRATOK. 529 azok a serkentő, irányító és tájékoztató cikkek is, melyeknek túlnyomó részét Markusovszky európai horizontú, termékeny geniusa termelt ki sűrű egymásutánban. Rövid idő múlva, már 1861-ben, új orvosi lap indult meg az Orvosi Hetilap munkatársai közül kivált Poór Imre dr. szerkesztésében: a „Gyógyászat“, melynek az első számban közölt „Előrajz“-a szerint az volt az irányzata, hogy a lapot „a mind egyenjogú t. orvostársak demokratikus szelleme lengje át“. Ezzel a szerkesztő inkább a gyakorlati iránynyal jegyezte el a lapját, mely dicséretes párhuzamban, egymást kiegészítőleg haladhatott volna az Orvosi Hetilappal, ha Poór is úgy látja jónak. De a Gyógyászat már kezdettől fogva egy ellenlap jellegével indult az útjára. Markusovszky és Poór azon jutottak áthidalhatatlan ellenkezésbe egymással, hogy míg az előbbi Czermakot mindenképen megtartani szerette volna a pesti egyetemnek, addig Poór ezzel a szándékkal semmikép se tudott megbékülni, elannyira nem, hogy Markusovszky és lapja mellől elvonult a maga által indítandó lapjához, melynek egyik főprogrammjává tette Markusovszky nézeteinek, csele­kedeteinek, sőt személyének következetes támadását, sőt lepiszkolását.83 Az 1865-ben Mangold Henrik szerkesztésében megindult „Ungarische medicinisch-chirurgische Presse“-nek kevés köze volt az orvosi karhoz. 1858 április havában betegsége miatt az anatómia tanára Csausz Márton hosszabb szabadságért folyamodott s már november havában kénytelen volt nyugalmaztatását kérni, ami 1859 március havában meg is történt, i860 szept. 14.-én Csausz 64 éves korában „végelgyengülés“ következtében meghalt,84 35.000 frt-ot hagyván tudományos jótékony célokra s többek közt 12.000 frtot egy alapítványra, melynek kamatai valláskülönbség nélkül szegény magyar orvosnövendékek támo­gatására voltak fordítandók; könyvtárát az orvoskari tanár­83 A meginduló Gyógyászatnak nemcsak ezen ízléstelenségeit, de érdemeit is tárgyazza Győry T.: „Orvosi szaklapjaink történetéből“. (Népegészségügy 1934. 23. sz.) 84 Statth.-Abtlg. für Ungarn 24385: i860. A Pázmány-egyetem története III.

Next

/
Oldalképek
Tartalom