Győry Tibor, nádudvari: Az orvostudományi kar története 1770-1935 (Budapest, 1936)
V. rész. A II. Ratio Educationistól (1806) 1814 márciusáig
TOGNIO LAJOS. 373 házban működött mint alorvos. Pesti tanszékét 1824-től (1848/49 kivételével) élete fogytáig töltötte be. Meghalt 1854 nov. 9.-én Pesten. Tognióról több feljegyzés maradt fenn, mely őt mint,,hostis patriae“-t alkalmas bemutatni. De vájjon csak úgy, minden fentartás nélkül ismerjük-e el ennek a szörnyű jelzőnek Tognióra alkalmazott jogosultságát, amikor az izzólelkü magyar, Bugát, mint „érdemes“ és „nagylelkű“ emberről emlékezett meg róla az Orvosi Tárban (1841. 352.1.), aki iránt „örök hálával és tisztelettel“ tartozunk? Magyary- Kossa Gyula — nyilván ily feljegyzések alapján — a „Magyar Orvosi Emlékekében két helyen299 is közli, hogy Tognio javaslatára történt az 50-es évek elején a német nyelvnek hivatalos erőszakolása az orvosi karon. Valójában — mint annakidején látni fogjuk — 1849 decemberében az egész egyetemre vonatkozó intézményes rendelkezések adattak ki a német nyelv hivatalos használatának kötelezővé tétele tárgyában. Kétségtelen, hogy a tőlünk lelkileg nagyon távol született Tognio sem érzelmileg, sem politikailag nem velünk tartott, nyelvünket sem bírta eléggé, úgy hogy csak természetes, ha a forradalom után megalakult első magyar ministerium őt máról-holnapra elmozdította tanári állásából. De legyüretvén a forradalom, az absolutismus kormánya visszahelyezte Togniót az állásába, sőt mint bizalmának letéteményesét dékánná nevezte ki, mely tisztében 5 évig meg is tartotta, mialatt elég alkalma nyílt elmozdításának sérelemként érzett tényét nem jóindulatra valló tényekkel viszonozni. De mennél súlyosabbak e tények, annál inkább követelhető meg azoknak okmányszerű kétség- telenítése, nem érve be az oly naplószerű feljegyzésekkel, mint aminők Arányi Lajos tanártársáéi, akivel személyes rossz viszonyban állott. Megkívánható ez az orvosi kar éppen azon tagjával szemben, aki — még ha nem is hazaszeretetből — de bámulatos szorgalmával s az ügy iránti el nem vitatható odaadásával oly értékes munkát végzett hazánk javára, hogy csak fájlalni lehet a felsőbbség támogató készségének hiányát, melynek a Tognio által végzett munka gyümölcsöztetése iránt nem volt érzéke. Mert Kitaibelt és Schustert is beleszámítva; Tognio tette a legtöbbet ásványvizeink érdekében, amióta Í9Í I. 33, II. 259.
