Győry Tibor, nádudvari: Az orvostudományi kar története 1770-1935 (Budapest, 1936)

IV. rész. Az orvosi kar Budára, majd Pestre helyezése s története a Nova Ratio Educationis megjelenéségi (177-1784-1806)

Facultásunk történetének folyamán nem egészen ritka dolog volt, hogy önmagukban túlontúl bízó, tájékozatlan orvosok bukkantak fel, akik hol szabályosan belekapcsolódva tanszéki pályázatokba, hol pedig egyenesen a maguk részére rendszeresítendő kathedrákra aspiráltak. Egy ilyen konok tanszék-követelő volt Gellei Mihály Rafael dr., Bácsmegyének tiszti főorvosa, aki 1795-ben vagy talán még 1794-ben, a kor szokásához képest keltezetlen kérvénynyel fordult a helytartótanácshoz, melyben idült betegségek gyakorlati-klinikai tanszékének a felállítását szorgalmazta, az egyetemi koródában levő 12 ágynak 18-ra szaporítása utján. E 6 ágyra vétetnének fel az örökölt, a gyógyíthatlan, a ragályos, a tüdővészben szenvedő, az orthopaed kezelést igénylő és a gyermekbetegek, szóval azok a betegségnemek, melyeket nálunk nem tanítanak — Gellei szerint, kit a magyarokat fűtő szent hév tüzelt, hogy orvosi téren is felülmúljuk a külföldieket („sacer ille, qui Hungaros animat ardor, in re medica quoque exteros convincere“). A véleményezésre felhívott orvosi kar 1795 ápr. 7-iki ülésében „hallucinálásnak“ s a kórodai kimutatások által megcáfoknak mondja Gellei azon állítását és érvét, hogy az általa felsoroltakhoz hasonló betegségeket nem láthatnak a medikusok a tanítás folyamán, de felette károsnak is, ha a gyakorlati oktatásban az idült betegségeket elválasztanák a hevenyektől. Hasonló értelemben nyilatkozott Veza is, az országos főorvos.213 Gellei nem nyugodott meg a döntésben s 1796-ban a regnico- laris bizottsághoz fordult ajánlatával, de ismét eredménytelenül.214 Még egy harmadik ízben is — ezúttal utoljára — felbukkant Gellei neve, aki most már nem 6 ágyat, hanem egy egész intézetet kért s annak élére önmagát, a chronikus betegségek gyakorlati oktatására, azonban 1802 aug. 21.-én megint csak elutasításban részesült Bécsben is.215

A Gelleiéhez hasonló esetekkel a kar további történetében is találkozhatunk. Hozzávetőleg 1848-ig ugyanis azt látjuk, hogy a tanszéki pályázatok kiírásakor legtöbbnyire a vármegyei és városi törvényhatósági tiszti főorvosok köréből is jelentkeznek pályázók — érthetőleg, mert hisz ők képezték azt a reservoirt,

213 OL. Litt.-pol. 1795. Fons 9, pos. 13.

214 OL. Litt.-pol. 1796. Fons 9, pos. 80.

215 StR. 88 : 1802.

IV. A KAR PESTEN A II. RATIO MEGJELENÉSÉIG (1784—1806).