Győry Tibor, nádudvari: Az orvostudományi kar története 1770-1935 (Budapest, 1936)
IV. rész. Az orvosi kar Budára, majd Pestre helyezése s története a Nova Ratio Educationis megjelenéségi (177-1784-1806)
A NEM KATHOLIKUSOK DOCTORRÁ AVATÁSÁNAK ENGEDÉLYEZÉSE. 127 vonatkozó esküt, amiért a bécsinek anyja, a párisi egyetem a XII. században ki is zárta őket a maga kebeléből. A bécsi egyetem hosszú időn át egyáltalában nem követelte ezt az esküt, éppen azért nem, mert nem akarta az értékes dominikánusokat kizárni és csak 1649-ben III. Ferdinánd rendelkezésére mondta ki, s a bécsi egyetem példájára a többi egyetem is, a szeplőtlen fogantatásra teendő eskü kötelező voltát. II. Józsefet ebben a kérdésben inkább feltehetően ugyanaz az elv vezérelte, mely a szeme előtt lebegett 1783 nov. 22.-én kelt elhatározásában,31 31 32 amikor a tűrt vallásúakat is „indistinctim“ feljogosította, hogy egyetemi tanszékekre pályázzanak, vagy amit két évvel később így is formulázott meg: „sine religionis discrimine“. De már az i782.-iki lf. elhatározás 4. pontja, melynek a későbbi rendelkezések csak szerves kiegészítői voltak, világosan megjelölte az elvet, melyet II. József követni kívánt: „A tanszékek betöltése a legnagyobb gonddal és körültekintéssel történjék, tekintet nélkül nemzetiségre és felekezetre és, kivéve ha világhírű kiváló férfiakról van szó, mindenkor pályázat útján“.33 Ez a rendelkezés is a pályázóknak sokszor túlkicsiny körét volt hivatva tágítani, hogy ily módon a legalkalmasabb minősítésű egyének választathassanak ki, még ha esetleg az akatholikusok közé tartoztak is. II. József e rendeletére s annak intentióira még sokáig történtek hivatkozások, még 1821-ben is, amidőn Koháry herceg magyar kancellár, jóllehet intransigens katho- likus álláspontot foglalt el, praecedensekként sorolta fel azokat a tanszékeket, melyek II. József óta megfelelő katholikusok hiányában protestáns egyénnel töltettek be s hozzáfűzi, hogy az egyetemnek, e célja és rendeltetése szerint oly magas és fontos tanintézetnek az érdekei ellen való lenne, ha egy üresedésben levő tanszék valamely kitűnően alkalmas akatholikus mellőzésével egy kevésbbé alkalmas katholikus pályázóval töltetnék be.34 1782 jan. 12-én kelt tehát a legf. elhatározás, mely szerint a kiváló tehetségű zsidók is megkaphatták a jogi és orvosi doc- toratust, s egy hónap múlva, febr. 21-én, már meg is jelenik 31 Kink i. m. I. 380. 32 StR. 4198 : 1783. 33 Billroth i. m .181. 34 StR. 2579 : 1821.