Győry, Tiberius de dr.: Magyarország orvosi bibliographiája 1472-1899 - A Magyar Orvosi Könyvkiadó Társulat Könyvtára 83. (Budapest, 1900)
VI kárát, holott minden okunk s jogunk van rá, büszkeséggel tekinteni hazánk nemcsak uj, de régi orvosi litteraturájára is. Az első lépés természetesen a könyvalakban megjelent munkák czímének össze- szedése volt. A gyűjtéshez fogva, a »hungaricum« fogalmából kiindulólag, összeállítottam: 1. mindazon orvosi könyveket, melyeket magyar születésű vagy illetőségű, avagy hazánk földjén működött szerző írt; 2. mindazokat, melyek hazánk területén nyomattak; 3. azon külföldön megjelent, idegen szerzők műveit, melyeknek tartalma közelebbi vonatkozással bír hazánkra. Az első csoportot illetőleg sokszor csak egy régi, sajnálatosan ma már elhagyott szokás igazított útba, az t. i., hogy az illető szerző munkájának czimlapján a születése helyét is feltüntette. Nagyszámú idegen hangzású családnévvel biró szerzőnek külföldön megjelent s idegen nyelvű könyveinek czhnét látva a szives utánalapozó, azt a kérdést tehetné fel magában, miért is hungaricumok ezek ? De magamat is sokszor csak a név mellé függesztett születéshely megnevezése volt képes útbaigazítani aziránt, hogy e szerzők munkáit — ha ugyan még más magyar bibliographus előttem oda nem sorozta — a hungaricumok közé felvegyem. Tekintettel kellett továbbá lennem hazánk mindenkori földrajzi határaira; a mely helyen egyébkor »külföldi« művek láttak napvilágot, ott hazánk szerencsésebb időiben, földrajzi határainak kiszélesbedésével, hungaricumokat nyomtattak. Nemzeti féltékenykedéssel nem vala szabad számolnom. Hiszen Semmelweist annak idején nemcsak hogy ideadták, de egyenesen reánk hárították az osztrák szülész-professorok; ma pedig — tán bécsi assistenskedése nehány éve révén, vagy német neve miatt? — sajátjuknak követelik. Az sem lehetett reám nézve irányadó, váljon érzelmileg magyarnak vallotta-e magát az illető vagy sem ? Voltak, ha gyér számmal is, kik rövid pár évi távol- és jól-lét után megfeledkeztek szülőhazájukról s többszöri leveleimre, melyekben irodalmi munkásságuk összeállítását e bibliograpliia részére kértem, egy szóval sem, vagy pedig elutasítókig válaszoltak __De ezekkel szemben voltak oly anok, mint a minő pl. Loebisch Vilmos volt, az innsbrucki egyetem ny. r. tanára, a ki 1899 március 24-ikén kelt sorait büszkén végzi e szavakkal: »Ime, mennyire vagyok képes 21 évi távoliét után anyanyelvemen felelni.«
