Győry Tibor (szerk.): Semmelweis összegyüjtött munkái - A Magyar Orvosi Könyvkiadó Társulat Könyvtára 46. (Budapest, 1906)
A gyermekágyi láz kóroktana, fogalma és prophylaxisa
458 «Sokkal világosabban szól a gyermekágyi láz története a gyermekágyi láz-járványok kiterjedéséről is a különböző országokban, városokban, a lapályos és a hegyes vidékek helyiségeiben, aminthogy a jelenkor minden elfoglaltabb szülésze is ez ijesztő betegséggel a társadalom legkülönbözőbb rétegeiben találkozik, semhogy eziránt még kételyek maradhatnának fenn. A magánosok halálos kimenetelű gyermekágyi folyamatairól a statistika forrásai nehezebben hozzáférhetők, mert a haláleseteket különböző okoknál fogva más név alatt, például : idegláz, hagymáz, tüdőhűdés neve alatt tüntetik fel az orvosok az újságokban is közölt halálozási kimutatásokban, s mivel némely országban, mint pl. Ausztriában is, humánus törvények tiltják, hogy a gyermekágy és az egyéb női betegségek, pl. rák által előidézett halálesetek a betegség saját nevén jeleztessenek a nyilvánosság előtt.» Miután Braun Károly az imént erősen korholta, hogy a múltra támaszkodom, most pedig ő hivatkozik a gyermekágyi láz történetére, bevallom, a legnagyobb zavarban vagyok, mert nem tudom, hogy Braun Károly ellenmondásba kevere- dett-e vagy azon a meggyőződésen van-e, hogy a gyermekágyi láz története a gyermekágyi láz jövőjét tárgyalja-e? Megoldatlanul hagyom ebbeli kételyeimet, mivel fontosabb kételyek felderítéséről van most szó. Teljesen egyetértek Braun IvÁROLY-lyal, hogy a gyermekágyi láz kiterjeszkedik országokra, városokra, a lapályos és hegyes községeire, hogy a gyermekágyi láz a társadalom legkülönbözőbb rétegeiben előfordul ; hiszen hogy is ne! a mikor Braun Károly évente 150—200 szőlészt képez ki ; hogy Braun Károly tanítványai mily alaposan értenek a gyermekágyi láz elhárításához, azt megmutatja az a hat év alatt előfordult 367 elhárítható külső fertőzéses eset; ezt bizonyítja ama tíz hasonló eset is, mely Braun GuszTÁv-nak, Braun Károly tanítványának negyedévi tanársegédsége alatt előfordult. Spaeth dr. évente 200—300 bábát oktatott ki s hogy ezek mily alaposan értenek a gyermekágyi láz elhárításához,«.ezt bizonyítja az 1852. év márcziusának 12%-nyi halandósága. Spaeth dr. ugyan bizalmasan közli Chiari barátjával, hogyan keletkezik a gyermekágyi láz; de a mit bizalmasan közöl valaki barátjával, azt nem közli bábáival.