Győry Tibor (szerk.): Semmelweis összegyüjtött munkái - A Magyar Orvosi Könyvkiadó Társulat Könyvtára 46. (Budapest, 1906)

A gyermekágyi láz kóroktana, fogalma és prophylaxisa

nem szól nézetem ellen ; ezen esélyek magyarázatába e könyv keretén belül nem bocsátkozhatom; könyvemnek az a hiva­tása, hogy a gyermekágyi láz keletkezését, propbylaxisát és fogalmát tanítsa. Miután a bomlott anyagot, mint a gyermekágyi láz egyet­len okát, a mint hiszem, sikeresen megvédtem Braun Károly támadásai ellen, térjünk át a gyermekágyi láz ama 30 okozó­jára, melyeket Braun Károly felsorol; ki fog derülni, hogy ezek közül sok nem is okozója a gyermekágyi láznak s hogy a Braun Károly által felsoroltak közül azok, melyek csak­ugyan kórokozói a gyermekágyi láznak, csakis azért azok, mert vagy bomlott anyagot termelnek a megtámadt egyének szervezetében, vagy pedig, mert ezen okok következtében bomlott anyag vétetik be kívülről a szervezetükbe, hogy tehát a BRAUN-féle kóroktan egy része tévedés, más része igazság; tévedés ott, a hol mást tanít, mint én, igazság ott, a hol azt tanítja, a mit én tanítok. A gyermekágyi láz kóroktani momentumai sorában előfor­dulnak Braun Károly szerint a következők, a melyeknek azonban egyike sem kóroktani momentum: 1. a fogamzás és terhesség, 2. a hyperinosis, 3. a hydrsemia, 4. az uraemia, 5. a terhesek általános plethorája, 6. az anya és a foetus tengéleti működésének arányta­lansága, 7. a terhesség okozta vérpangások és stasisok, 8. vájjon a vér-inopexia okozhat-e gyermekágyi folya­matokat, további észleletek döntésére vár, 9. a terhességi láz nem okozója a gyermekágyi láznak hanem a terhesség alatt lefolyó valóságos genuin gyermek­ágyi láz, 11. a hyperinosis kiegyenlítése, 12. a gyermekágyi inopexia. Élettani viszonyok közt elő nem fordul, kóros viszonyok közt a már meglevő gyermek­ágyi láz terméke és nem okozója. 13. A méh megkisebbedése következtében megszűnt nyo­más a szomszédos szervekre. Semmelweis összegyűjtött munkái. 31

Next

/
Oldalképek
Tartalom