Győry Tibor (szerk.): Semmelweis összegyüjtött munkái - A Magyar Orvosi Könyvkiadó Társulat Könyvtára 46. (Budapest, 1906)

A gyermekágyi láz kóroktana, fogalma és prophylaxisa

472 lőtt 349 gyermekágyas közül legalább is 4 elhárítható külső fertőzéses esetnek felel meg. A bécsi szülőháznak Braun Károly következő leírását adja: «A szülőház a nagy közkórházban van elhelyezve és három osztályból áll: az orvosok klinikájából, a bábákéból és a titkon szülők osztályából. Az orvosok klinikája 1850-ig az első és második emelet nyolcz termét foglalta el s körülbelül 200 ágyra volt benne hely; a kórház három terme, melyben hagymázos és egyéb belső betegségekben szenvedők feküdtek, a gyermekágyas szoba felett volt elhelyezve, három más kórtermet pedig a többi gyermekágyas szobától mindössze egy ajtó választott el. Három órával a szülés után minden gyermekágyas 50—100 lépésnyi utat volt kénytelen egy vagy több gyermekágyas szobán át gyalog megtenni, hogy ágyához eljusson s e közben a főlépcsőhöz vezető zárt üvegfolyosón is át kellett haladnia, melyet ugyan fűtöttek télen, de azért soha sem érték el a gyermekágyas szobák hőmérsékét. A gyermekágyas szobák (egy konyha és két kis szoba közbeiktatásával) sorjában fekszenek, folyosójuk nincs s ezért az ajtók feltárásával lehetetlen a szellőzés. A termek tágasak, az ágyak egymástól oly távolságra állanak, mint a többi klinikán. A fűtés MEissNER-féle köpö­nyeges kályhákkal történik, s a beáramló hideg levegő a kályha és a köpönyeg közti űrben felmelegedvén, a padlótól egy ölnyi magasságban jut a terembe, míg a szoba levegőjé­nek a kályha mellett a padlóba fúrt négyzetlábnyi tág (és el­zárható) nyíláson át kellene eltávoznia. Ez a szellőzés nyáron használhatatlan, télen pedig nem elégséges, mert több óráig tartó fűtés és szellőzés sem viszi ki a gyermekágyi szagot. E czélból még több ablakot is ki kell tárni; az ablakok alsó széle 6—7 lábnyi magasságban van a padló fölött. Az ágyak az ablakok alatt állanak. A puha padló nincs olajjal beeresztve. A falakat évente újra meszelik. A pamutból készült felső és alsó paplanokat sokszor csak 8—14 napon­kint, a paplanlepedőket naponta cserélik ki. Az árnyékszékek nyitottak, gyermekgyilkosság megakadályozása czéljából vas­rácscsal vannak védve ; az első nyolcz napon át a gyermek­

Next

/
Oldalképek
Tartalom