Győry Tibor dr.: Morbus hungaricus (Budapest, 1900)
Általános rész
16 GYÖRY TIBOR időben hazánkat. De mindez nem a czéltudatos kultúra adománya volt, hanem a természetnek különös játéka csupán, mely könnyen a jólét és élvezetek túlzásaihoz vezetett. De a miként a kiima változásai is a végletekben mozogtak, ugyanúgy állott a dolog a természet adományaival. A takarékossági ösztönt és előrelátást az ellenség rablásai egészen elfojtották a lakosságban; a jövőre nem tettek el semmit; a mi feleslegük maradt, azt hihetetlenül olcsó pénzen eladták. Ha ilyeténképpen az időjárás kedvezőtlensége folytán közbe-közbe megesett, hogy semmi sem termett s az állatvilág is veszendőnek indult, a lakosság is majdnem éhen veszett el. Szerencsére a jótermésü évek túlsúlyban voltak a roszak felett s egy-két jól-roszúl átkoplalt esztendőt ismét a termékenység tartósabb időszaka követte. Ezek voltak a természeti viszonyok nagyjában. Látjuk ezekből, hogy mily mostoha állapotban leledzett az ország egyfelől s mily dúsan teritett asztalok várták az idegent másfelől. Mindkét körülmény magában hordta a maga különös ártalmait, a melyek, ha nem is voltak képesek a morb. hung, fajlagos létrehozására, de nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy egymással s a még felsorolandó egyéb körülményekkel karöltve, ezen betegség ágyát megvessék. A talaj ott ahol s amikor mocsaras volt, kétfélekép fejthette ki káros hatását: aj a talajnedvesség útján, melynek nagy foka folytán az erdők kipusztultak s a kiima szélsőségekben csapongóvá lett s az erős párolgás folytán nyirkos is; hozzájárult ehhez még az utóbbi körülménynek : a párolgásnak miasma-terjesztő káros hatása is, különösen a katonák közt, kik sokszor kénytelenek voltak egymásután több éjjelen át puszta földön hálni; b) az ivóvizet megrontó befolyásánál fogva. A szomjúság gyötrelmei az italban nem tették válogatóssá a katonákat s ha más nem volt — főleg ha bor nem volt — megitták a mocsarak és piszkos folyók vizét.1 Hiábavaló volt a tábori orvosok intelme, a parancsnokok tilalma. 1 „Saepe enim militibus aquae stagnantes et limosae potandae sunt ........“ (Roth, 10). — Cob. III. 49, Krisch 10, Sennert 545, Kreysel 2 1 stb.
