Grósz Emil dr.: Előadások, beszédek, tanulmányok 1900-1925 (Budapest)

Előadások - A szemészet békében és háborúban (Balassa-előadás 1917. okt. 14.)

46 egyetértó'leg elrendelheti, hogy a hadkötelesek már október hó 1-e eló'tt is ka­tonai kórházba elhelyezhetők legyenek. Az 1912 május havában megtartott tanacskozas.on az a megállapodás történt, hogy a súlyosabb trachomások a hely­őrségi kórház szemosztályain, a könnyebb trachomában szenvedők ezen célra felállítandó nyitott barakkokban helyeztessenek el. A bevonulás időpontját július hó 1 -re tették. Ezen intézkedéstől elsősorban az volt várható, hogy azok, kiknek szembajuk nem bizonyult valódi trachomának, rövid észlelés után be­vonulhatnak, hogy a rendelkezésre álló hosszabb idő alatt sikerülni fog jelen­tékeny számú trachomás kigyógyítása, de az a haszna is lesz, hogy a védkötele- sek nem fogják meghiúsítani vagy elhanyagolni szemük gyógyítását, ha tudják, hogy trachomájuk nem mentesít többé a katonai szolgálat alól. Megszűnik az is, hogy egyes vidékeken a védkötelesek szándékosan fertőzik magukat, hogy ilyen módon meneküljenek a katonai szolgálat alól. A gyakorlati kivitelre 1913-ban került a sor. A kezdet nehézségeit ott, ahol szakember állott a helyőrségi kórház szemészeti osztályának élén, sikerült leküzdeni. A budapesti két helyőrségi kórházban 31% már négy hó múlva gyógyultan bevonulhatott a csapatokhoz. 1914 augusztus hó 1-én, a mozgósí­táskor a trachomásokra vonatkozó időelőtti behívást felfüggesztették, sőt az egyes szemosztályokon akkor ápolásban levőket szabadságolták, de a háború hosszú tartama még jobban bebizonyította a trachoma jelentőségét a haderőre. Nagyon sok, egyébként teljesen szolgálatképes a katonai szolgálat alól mente­sítve lett, sőt előfordult, ha nem is olyan gyakran, mint azt némelyek hiszik, hogy egyesek szándékosan idézték elő a trachomát átoltás útján, s még többen, akik a polgári életben a kezelés alól kivonták magukat vagy legalább is hanyagul kezeltették magukat. Azok, kik békeidőben Amerikába való kivándorlás miatt kezelést annyira kívánták, most egyenesen elkerülték. Ezért fordultam 1915 jún. 13 -án a hadügyminisztériumhoz azon indítvánnyal, hogy a szükséges intézke­dések megbeszélése céljából szakemberek bevonásával konferenciát hívjon össze. Ehhez a belügyminisztérium is hozzájárult, s bár e konferencia nem jött létre, mégis a hadügyminiszter rendkívül fontos rendelkezéseket adott ki, me­lyeknek értelmében oly trachomások, kik egyébként szolgálatképesek, behívan- dók s mihelyt megfelelő kórházi kezelés után a bántalom fertőző jellegét elve­szítette, vagyis nem secernálók, trachomaosztagokba küldendők, ahol meg­felelő kiképzés után szakorvos kíséretében a szükséges orvosi felszerelésekkel a harctérre küldetnek s csak a gyógyíthatatlan trachomások kerülnek felülvizsgá­latra. Ezen nagyszabású intézkedések tették lehetővé egyrészt, hogy a tracho­mások úgyszólván kényszerkezelés alá kerüljenek, izoláltassanak, másreszt, hogy a haderő egy jelentékeny számú, egyébként szolgálatképes katonával gya­rapodjék. Ez utóbbiak a jelenlegi háborúban igen jó alkalmazást találtak. Egy­úttal pedig ezen eljárás egy rendkívüli fontos eszköz a trachoma elleni küzde­lemben, valamint a polgári lakosság között való terjedés megakadályozásában. Természetesen rendkívül fontos az, hogy a trachomasok specialista kezelésben részesüljenek. Az erre vonatkozó rendeletek kétségtelenül mutatják, hogy a hadügyminisztérium erre nagy súlyt helyez.

Next

/
Oldalképek
Tartalom