Grósz Emil dr.: Előadások, beszédek, tanulmányok 1900-1925 (Budapest)
Előadások - Orvosképzésről (Székfoglaló előadás 1905. szept. 18.)
18 középiskolai oktatásban nem voltak tovább mellőzhetők. A klasszikus gimnáziumban azonban olyan kévés tért nyertek, hogy éppen érettük az iskolák egy u) fajtája : a reáliskola keletkezett, melyben a latin s görög helyét a modern nyelvek, a mathematika s természettudományok foglalták el. De ezek hallgatói előtt az egyetemek zárva maradlak. Amint azonban az orvosi tudományok oktatásában a gyakorlati irány mindinkább nagyobb tért hódított, az egyetemi tanároknak tapasztalnak kellett, hogy a gimnáziumokból kikerült orvostanhallgatók mathematikai és természettudományi ismeretei elégtelenek. Ezen nézetüknek kifejezést is adtak. A bonni egyetem orvosi fakultásának tanárai sajnálattal konstatálták, hogy ha a tanár az érzékszervek physiologiájá- nak tárgyalásakor egy mathematikai formulát írt fel, a hallgatóság valósággal elszörnyűködött. Virchow is panaszosan említi, hogy a medikusok nem tudnak látni, hallani s tapintani. Du Bois Reymond egyenesen kimondta, hogy gimnáziumi előképzettségű medikusoknak inductiv következtetések számára hiányzik az érzékük. Az olyan nagyon dicsért logikai gondolkozás s ideális felfogás sem éppenséggel a gimnazisták állandó jellemvonása. Viszont sok reálistában is feltalálható. Mint minden ilyen alkalommal, a küzdőtéren csakhamar megjelentek a túlzók. A klasszikus nyelveket sutba akarták dobni, az ókori műveltség szerintük múzeumba való s nem modern középiskolába. S meg kell vallanunk, hogy ezen irány legerősebb érvét a klasszikus nyelvek tanításának eredménytelenségéből nyerte. Amidőn a latin-görög műveltség egyik lelkes védelmezője azt vitatta, hogy az orvosnak képesnek kell lennie a görög forrásmunkáknak eredetiben való olvasására, a reális irány szószólója a gimnáziumi érettek latin s görög nyelvi ismereteiről, melyek néha az egyeztetés mértékét sem érik el, a megszégyenítő példák egész sorát hozta fel. Valóban, a kérdést nagy önmérséklettel, higgadt kritikával kell mérlegelnünk s el kell ismernünk, hogy noha a klasszikus nyelvek ma már nem is egyedüli eszközei a műveltségnek, de annak most is értékes tényezői. Maga Helmholtz, a múlt század egyik legnagyobb természettudósa elismerte ezt. Az 1890- ben tartott tanácskozáson úgy nyilatkozott, hogy a gimnáziumot végzett medikusok x/3-a nehézség nélkül tudja követni fejtegetéseit, V3"ra rea fért volna több fizika s mathematika, 1/s-a okosabban tette volna, ha nem is lett volna medikus. Azt fejtegette, hogy nehezebb a gondolkozásban való jártasságot elsajátítani, mint az ismereteket, ezen cél elérésére a klasszikus nyelvek alkalmasak. Sajnos, ő is elismeri, hogy az elért eredmény nem sok. Ez jól kitűnt, mikor tanítványai a laboratóriumi munkásságuk eredményeit akarták papírra tenni. Olykor iskolamesternek képzelte magát, annyit kellett a kifejezéseken javítania. A nyelv szerepe a kultúrában igen nagy. Ez azon eszköz, mely az egyszer felismert igazság átadására s megőrzésére szolgál, de nem szabad felednünk, hogy a nyelvekkel való foglalkozás még nem tanít meg arra, hogy miképp található új igazság. A természettudományokban éppen ez utóbbi irány érvényesül. Ezen ténnyel a középiskolai oktatásnak számolnia kell. Virchow a görög nyelv s irodalom hatását is nagyra becsüli, de látva oktatásának eredménytelenségét, hajlandó a természettudományok kedvéért elej-
