Freud, S. dr.: Pszichoanalizis (Budapest, 1915)

8

riással egész máskép bánik, mint organikusan beteg emberrel. Amannak a baja iránt nem akar olyan részvétet tanúsítani, mint emezé iránt, mert a hisztériásnak a baja sokkal kevésbbé komoly és mégis mintha azzal az igénnyel lépne fel, hogy komoly baj számba vegyék. De éhhez még egyéb is járul. Az orvosnak, aki tanulmányai közben oly sok mindennel megösmerkedelt, ami az avatatlan előtt titokzatos marad, módjában volt egyes betegségek okairól és az azokra jellegzetes elváltozásokról, például az agyvérzésről és agydaganatról, fogalmat alkotni; amennyiben aztán ez a tudása alapos és helyes, módot ad neki arra, hogy a kóreset egyes jelenségeit megértse. A hisztériás tünetek részleteivel szemben azonban egész tudása, boncolásiam, élettani, kortant előképzettsége csődöt mond. Nem érti meg a hisztériát, laikusként áll vele szemben maga is. Nos és ez nem eshetik jól olyasvalakinek, aki egyébként olyan sokra tartja a tudományát. így aztán a hisztériások nem számíthatnak az orvos rokonszenvére, ki őket oly szemmel nézi, mint akik az ő tudományának törvényeit nem respektálják, vagy mint ahogy az igazhívő néz az eretnekekre; minden rosszat feltételez lóluk; túlzással, szándékos megtévesztéssel, színleléssel vádolja és azzal bünteti őket, hogy megvonja tőlük érdeklődését.

Ez a vád nem érhette azonban dr. Breuert a betege részéről; ő rokonszenvvel és érdeklődéssel foglalkozott a páciensével, ha eleinte nem is tudott segíteni rajta. Valószínű, hogy ezen érdeklődésének létrejöttéhez hozzájárultak a beteg azon kitűnő szellemi és jellembeli tulajdonságai is, amelyekről a kortörténet tesz bizonyságot. E szeretetteljes megfigyelés révén csakhamar rá is akadt Breuer az útra, amelyen az első segélynyújtás lehetségessé vált.

Feltűnt, hogy a beteg önkívületi állapotában, zavarodottságtól kísért lelki alterációjában, gyakran egyes szavakat mormogott, melyek azt a benyomást keltették, mintha azok