Freud, S. dr.: Pszichoanalizis (Budapest, 1915)
6 tozik az orvosi rendhez. Nos, ne tartsanak attól, hogy különös orvosi előműveltségre van szüksége annak, ki közléseimet meg akarja érteni. Egy darabig, igaz, együtt fogunk haladni az orvosokkal, de csakhamar különválunk tőlük és követni fogjuk dr. Breuer-1 egy egészen sajátszerű úton. Dr. Breuer betege, egy 21 éves, nagy szellemi tehetséggel megáldott leány, két évnél tovább tartó betegségének folyamán egész sorát mutatta a testi és lelki zavaroknak, melyek nagyon rászolgáltak arra, hogy komolyan vegyék őket. Mereven bénult és érzéketlen volt mind a két jobboldali végtagja, időnként ugyanígy volt megtámadva testének bal fele; felléptek továbbá nála: zavarok a szemmozgásokban és a látóképesség különféle hiányosságai, nehézségek a fej tartás körül, heves ideges köhögés, undorodás a táplálékfelvételtől és egv ízben hetekig tartó képtelenség az ivásra, dacára a kínzó szomjúságnak; a beszélőképesség lefokozódása, mely odáig fejlődött, 'hogy képtelen volt anyanyelvén beszélni, vagy azt megérteni; végül önkívületi, zava- rodottsági, deliráló, egész egyéniségét megváltoztató állapotok, melyekkel később kell majd foglalkoznunk. Ha Önök ilyen kórállapotról hallanak, még ha nem is orvosok, hajlandók lesznek arra a feltevésre, hogy itt súlyos betegségről, hihetőleg agybajról van szó, mely kevés kilátást nyújt a gyógyulásra és valószínűleg csakhamar megöli a beteget. De az orvosi tudomány azt tanítja — és e tanítást jegyezzék meg maguknak —, hogy még az ily súlyos jelenségekkel járó kóresetek egy részével szemben is jogosultabb egy más, sokkalta enyhébb megítélés. Ha az ily betegségi jelenségcsoport ifjú nőnél fejlődik ki, kinek az élet fenntartásához nélkülözhetetlen szervei (szíve, veséje) a tárgy! vizsgálatnál épeknek bizonyéinak, de aki súlyos kedélyi rázkódtatásokon ment keresztül; ha továbbá az egyes szimptomák bizonyos finomabb részletekben nem felelnek meg a súlyosabb esetben jogosult várakozásoknak: akkor
