Freud, S. dr.: Pszichoanalizis (Budapest, 1915)
42 tak volna, azt követelték, hogy mi bizonyítsuk be eredményeink helyességét. Pedig ezen ellenfeleink között akadnak olyanok is, akik egyébként a tudományos gondolkodásmódot kötelezőnek ismerik el, akik például egy mikroszkopiái vizsgálat eredményét nem vonnák kétségbe, amiért az a bonctani készítményen szabad szemmel nem ösmerhető fel, és nem mondanának ítéletet felőle, mielőtt maguk nem vizsgálták meg mikroszkóp segítségével a tényállást. De a pszichoanalízisnél valóban kedvezőtlenebbek is a körülmények arra, hogy azt elösmerjék. A pszichoanalízis a lelki világban rejlő elfojtott dolgokat akarja tudatossá tenni; ám az, aki ezen eljárás felett ítéletet mond, maga is csak ember, kiben ilyen elfojtott tendenciák élnek s talán csak fáradságos munkával tarthatók féken. A pszichoanalízis tehát a bírálóban ugyanazt az ellentállást kell hogy felébressze, amely betegeinknél jelentkezik és mi sem könnyebb, mint ezt az ellentállást értelmi elutasítás formájába öltöztetni és ehhez érveket keresni, még pedig ugyanolyanokat, amilyeneket betegeinknél a pszichoanalitikus alapszabály alkalmazásával szoktunk hatástalanná tenni. Mint betegeinknél, úgy ellenfeleinknél is, gyakran igen feltűnő az ítélőképesség befolyásoltatása, és pedig leszállítása, indulati tényezők által. Az öntudat elbizakodottsága, amely például az álmot is oly lenézően tolja félre, egyike a legerősebb védőszerkezeteknek, melyek bennünk általában arra szolgálnak, hogy tudattalan komplexumok felszinre-törését megakadályozzák: és ugyanez az oka annak is, hogy oly nehéz az embereket a tudattalan lelki világ valóságáról meggyőzni és olyan új dolgokat is elfogadtatni velük, amelyek tudatos ismeretvilágukkal ellentétben állnak.
