Freud, S. dr.: Pszichoanalizis (Budapest, 1915)
30 sokat tartottam a lelki történés szigorú determináltságáról és nem hihettem, hogy a betegnek egy ötlete, mely feszült figyelem közben jutott eszébe, egészen önkényes lehessen és semmi köze ne legyen ahhoz az elfelejtett képzethez, mely kutatásunk tárgya; annak pedig, hogy az ötlet nem volt a keresettel épen azonos, a feltételezett lélektani szituáció kielégítő magyarázatát adta. A kezelés alatt álló betegben két erő küzdött egymással; egyrészt az a tudatos törekvése, hogy a tudattalanéban lappangó elfelejtett dolgot tudatossá tegye, másrészt az imént megösmert ellent- állás, mely az elfojtott dolgoknak és szármjazékaiknak a tudatba jutását akadályozta. Ha nem volt semmi ellent- állás vagy csak nagyon csekély, akkor az elfelejtett emlék elváltozás nélkül jutott a tudatba; könnyen lehetett tehát feltételezni, hogy a keresett emlékek elváltozása annál nagyobb, minél nagyobb az az ellentállás, mely az azokra való visszaemlékezést akadályozza. Tehát a betegnek az a gondolata, mely a keresett emlék helyett ötlött fel, maga is úgy keletkezhetett, mint egy kórtünet; új, mesterségesen előidézett és múlékony pótlóképződménye volt ez az elnyomottaknak és annál jobban különbözött azoktól, minél nagyobb volt az elváltozás, amelyen az ellentállás hatása alatt keresztülment. De híven szimptóma-természetéhez, némely vonását a keresett képzettel való hasonlóságnak is fel kellett találni rajta és nem túlheves ellentállás esetén módunkban kellett hogy legyen, az ötletből a keresett, lappangó képzetet kitalálni. Az ötletnek úgy kellett viszony- lania magához az elfojtott képzet-elemhez, mint valami reá vonatkozó célzásnak, a rejtett gondolat indirekt ábrázolásának. A normális lelki életben is ismerünk eseteket, amelyekben olyan helyzetek, mint amilyeneket itt feltételeztünk, ugyancsak hasonló eredményekhez vezettek. Ilyen a helyzet az élénél. És valóban, a pszichoanalitikus technika kérdései késztetlek azután arra, hogy az éle képződésének
