Freud, S. dr.: Pszichoanalizis (Budapest, 1915)
26 hogy megmutatta az összefüggést a tünetek és a kórokozó élmények vagy pszichikus traumák között; nem mulaszthatjuk el tehát, hogy ezeket a belátásokat az elfojtás tanának szempontjából méltányoljuk. Mert első percre egyáltalán nem látja be az ember, hogyan magyarázza meg a tünet kialakulását az elfojtással. Szövevényes elméleti fejtegetés helyett visszatérek itt arra a hasonlatra, mellyel előbb az elfojtást érzékeltettem. Azzal, hogy a rendbontót a teremből eltávolították és őröket telepítettek az ajtó elé, még nem bizonyos, hogy sikerült az ügyet elintézniük. Megtörténhetik, hogy a kidobott vendég elkeseredésében egészen féktelenné lesz és tovább is terhűnkre van. Nincs ugyan többé közöttünk, megszabadúltunk jelenlététől, gúnyos nevetésétől, hangos megjegyzéseitől, de a kirekesztés bizonyos tekintetben mégis hatástalan marad, mert most ő odakint csap tűrhetetlen lármát, kiabál, öklével döngeti az ajtót s ezzel jobban zavarja előadásomat, mint mikor előbb oly illetlenül viselkedett. Ily körülmények között örömmel kellene fogadnunk, ha talán a mi tisztelt elnökünk, ár. Stanley Hall, magára vállalná a közvetítő és békeszerző szerepét. Előbb a zabolátlan legénnyel tárgyalna odakint, aztán mi- hozzánk fordúlna azzal a felszólítással, hogy engedjük vissza közénk, ő kezeskedik róla, hogy jobban fog viselkedni. Dr. Hall tekintélye előtt meghajolva, rászánjuk magunkat, hogy az „elfojtást“ feloldjuk, mire a csend és békesség helyreáll. Valóban találóan érzékelteti e kép azt a feladatot, mely a neurózisok pszichoanalitikus gyógyításánál az orvosra hárúl. Határozottabban ezt így szövegezhetjiik: hisztériában és egyéb neurózisokban szenvedők vizsgálata révén meggyőződtünk arról, hogy náluk rosszul sikerült annak az eszmének az elfojtása, amelyhez az elfogadhatatlan vágy kapcsolódik. Kitolták ugyan azt tudatukból és emlékezetükből és ezzel, látszólag, sok kellemetlen érzettől megkímélték magukat, de az elfojtott vágykielégülési törekvés tovább él
