Freud, S. dr.: Pszichoanalizis (Budapest, 1915)
20 uralkodó tanokkal. Szerinte a hisztéria az idegrendszer degenerativ elváltozásának egy alakja, mely a lelki szinthezis veleszületett gyengeségében nyilvánúl. A hisztériások eszerint eleve képtelenek volnának a lelki történés sokféleségét egy egységgé tömöríteni és innen származna hajlandóságuk a lelki disszociációra. Engedehnükkel ezt én egy köznapias, de magyarázó hasonlattal próbálom érzékeltetni. Janet hisztérikusa olyan, mint az a gyönge nő, ki bevásárolni ment és számos dobozzal, csomaggal megrakodva indúl hazafelé, de két keze és tíz újjá segítségével sem tud a sok mindennel boldogulni, úgy, hogy csakhamar elejt egy csomagot. Mikor meg lehajol, hogy azt felemelje, egy másik esik ki a kezéből és így tovább. Nem nagyon jól vág össze a hisztérikusok ezen feltételezett lelki gyengeségével, hogy náluk a csökkent működés jelensége mellett, mintegy kárpótlásképen, a teljesítőképesség részleges fokozódásának példáit is megfigyelhetjük. Breuer nőbetege, ugyanakkor, mikor anyanyelvét és az angolon kívül minden nyelvet, amit tudott, elfelejtett, az angol nyelvtudásban oly tökéletességre emelkedett, hogy, ha német könyvet adtak a kezébe, lapró! leolvasta annak angol fordítását és pedig kifogástalanul és folyékonyan. Mikor később arra a feladatra vállalkoztam, hogy a Breuer-tői megkezdett vizsgálódásokat magam folytassam tovább, csakhamar más nézet alakúit ki bennem a hisztériás disszociáció (vagyis tudat-szétesés) keletkezése felől. Természetszerű dolog volt, hogy a nézeteknek ez a szétágazódása, mely az egész tan további fejlődésére döntő hatásúnak bizo- nyúlt, bekövetkezett, mert én nem laboratóriumi kísérletekből indúltam ki, mint Janet, hanem gyógyítási törekvésekből. Engem mindenekelőtt a gyakorlatban felmerült szükségletek irányítottak. A kathartikus gyógykezelésnek, ahogy azt Breuer alkalmazta, előfeltétele volt, hogy az ember a beteget mély hipnózisba ejtse, mert csak a hipnotikus álla-