Fodor Imre - Gáli Géza (szerk.): Benedict Henrik belgyógyászati dolgozatai (Budapest)
A cukorbetegség sebészeti vonatkozásai
108 mégis a traumas diabetes gyakorlatilag fontos fejezetéhez kell sorolni. Traumás diabetesről akkor fogunk beszélni, ha egy egészséges embernél erősebb erőművi behatás után hosszabb ideig tartó cukor- vizelés mutatkozik. A test bármely pontját éri is a trauma; többnyire az idegrendszernek valamelyik centripetalisan áramló fájdalmas ingere az, mely a Sympathikus vagy az autonom idegekre áttevődvén, a cukortermelés fokozódását megindítja. Vannak természetesen traumás diabetesek, melyeknél a mechanismus kevésbbé komplikált. Nem szólva például a pankreast érő traumákról, ahol egy másodrendű diabetogen szervet éri az erőművi behatás: de a koponyasérüléseknél is egyenesen a nyúltagyi cukorcentrum apró vérzései, molekuláris elváltozásai képezhetik a trauma bonctanilag is kimutatható substra- tumát. A legtöbb esetben azonban a bonctani elváltozások hiányoznak. A traumás diabetes gyakoriságát némelyek igen magasra becsülik, míg mások, például Cantani, létezését egyáltalában tagadásba veszik. Griesinger az esetek 5*7°/0-ában, Frerichs az esetek 2°/0-ában, Epstein az esetek l°/0-ában és Külz—Rumpf az esetek 5,6°/0-ában a traumát veszik a diabetes okául. Jodry, ki lyoni thésisében a legnagyobb irodalmi anyagot dolgozta fel, 1345 eset közül 5°/0-ban találta a traumás eredetet valószínűnek. Feltűnő a gyermekkori diabetesnél való gyakori szereplése. Wegeli 108 ilyen eset közül 11 traumás eredetűt talált. Igazat kell adnunk a szkeptikusoknak abban, hogy a közölt esetek egy része nem állja az erős kritikát. Az okok, melyek az aetiologiai megítélést ennyire megnehezítik, kézenfekvők. A diabetes hosszú lefolyása alatt esetleg előbb lappangóvá vált! A trauma után véletlenül felfedeztetett, esetleg a trauma folytán rosszabbodott. Később ismét lappangásba mehetett át. A betegnek a trauma előtti cukormentessége csak az esetek minimális százalékában kétségtelenül bebizonyított tény; mégis vannak esetek, melyek annyira megkapok, hogy velük szemben a túlságba vitt szkepszisnek nincs helye. Bodon említ egy esetet: egy vasúti felügyelő lebukik a mozdonyról; a shockhatás percekig tart. A külső sérülések csak néhány felületes horzsolásból állanak. Pár héttel utána általános rosz- szullét és izomfájdalmak: a vizsgálat cukrot derített ki, mely két év alatt állandóan nőtt és végre comához vezetett. Griesinger esete: 18 éves egészséges fiú az első emeletről leesvén, lábaira bukik. Eszméletlenség nincsen. Már a következő éjjel nagy szomj. Naponta öt liter vizelet, 260 gramm cukorral; öt évvel később halál. Az előttem fekvő kasuistikából tetszésem szerint szaporíthatnám ezeket az eseteket. Jodry 145 traumás diabetesnél azt találta, hogy a trauma a fejet az esetek 50°/o-ában, a gerincoszlopot az esetek 20°/o-ában, a hasat az esetek 8°/0-ában, az alsó végtagokat az esetek 5°/0-ában és bizonytalan pontot az esetek 17°/0-ában érte. Feltűnő a fejtraumák óriási gyakorisága. Ezen összeállítás kigészítésére közlöm Higgins és Ogston 212 fejsérülésről szóló statisztikát, mely között 20-szor,
