Flór Ferencz dr.: A' tetszholtak' felélesztésökről szóló tanítás (Pest, 1835)
Toldalék. A' mentőintézetekről, 's társaságokról
198 kaik’ tekintetűkből ezen jutalmakat el nem fogadják ; azért is méltán kívánhatni : hogy ezen lelkes férfiaknak neveik nyilvános tudósítások, ’s más levelek által tétessenek közönségessé. A’ második pontra nézve a’lenne vélekedésem: hogy az ifjúság ezen szerencsétlen emberek iránti kötelességre a’ vallással együtt, mellyel oly igen öszvefügg, oskolákban taníttatnék; mi Hámburgban már csakugyan foganatba is vétetett a); jó lenne t. i. lassanként a’ gyermekeket, ezen eseteknek okukkal, ’s elhárításukra megkívántató szerekkel megis- mérkedtetni. Előbbi bárdolatlanságunknak maradéka még az is: hogy a* szükséges hitága- zatain, ’s tanításain kivúl elemi iskoláinkban tulajdon személyünk, felebarátink, ’s háziállatink iránti kötelességünkről oly keveset, vagy semmit sem hallhatunk. Ezen czélnak elérésére tehát nem lehetne kívánatosabb semmi is, minthogy a’ gyermekeknek számukra készített Katekizmusok ebbeli rendszabásokat is foglalnának magokban; szükséges lenne tehát egyszersmind , hogy ezen könyvecskék’ nem vallási részöknek kidolgozása dologban jártas férfiakra bízatnék, vagy mi jobb ezen felekea) Günther: 1. c. <S. 68. jufofge béríDreébitergeíeht* ten Sínjetgen 19. @t. 186. jínb bíe $inber in bér, bei bér Drcébner 2írmefo@cf)uíe angeftelíten öffentlichen «Prüfung, auch über baő íanbe£í)erríidbe 9)?anbat nem 26. September 1773 bíe Díettnng Perungíűcfte «perfo* ncn betreffend fo mié auch tton bem Ungíücf jufrühcr 23egrübntffc eramínírt werben. @eí)r wahr uub wichtig fínb bíe 25emerfungen, welche Scherf über bícfe 9íacfj* rieht geliefert hat. Sírchíü ber mebíjínífchen ^eííjep, nnb ber gemeínnülúsen Sírjnepfunbe. IV. 23b. I. Slbtí). 6. 149. — 131.