Flór Ferencz dr.: A' tetszholtak' felélesztésökről szóló tanítás (Pest, 1835)
Második rész. A' tetszhalálról különösen, 's annak nemeiről - Negyedik Osztály. Az elfojtott, vagy kimerített életerő által okoztatott teszthalál - Ideges tünetek
179 garriat élve tudtam, ’s mégis meghalnom kelletett. Kívántam: hogy a’ férgek kezdjék-ki testemet, hogy az enyészet annál előbb haladjon, ’s végre öntudásom elveszítsem, mellyoly kínokat okozott. — Végre valami gyönyörrel éreztem koporsóba tételemet, reménylvén: ha a’ fedél rám záratik, ’s minden levegőtől megúsztatom : szomorú lételem talán végét éri. A’ fedél leszegeztetett, az első kalapácsütésnél egész testem megrendiílt, minden erőmet öszvesze- dém: hogy ismét felemelkedjem; de híjába, halálos szunybameriíltern, tökélletes érzéketlenség’ állapotjába, melly sem hallanom, sem észre- vennem nem hagyott; mennyi idő telékígy el, nem tudom, nyugodtam, nem érzék semmit, ’s boldog valék. — Egyszer úgy tetszett, ismét valami gyenge világocska csillámlik-fel belsőmben, és ezen érzést, melly ekkori felébredésemkor keresztül hata, nem tudom kifejezni. Többé nem szenvedők, egész lényem újra erősödők; úgy tetszett, mintha egy hoszszií álom után vidáman, és megújulva ébrednék-fel. Kinyujtództam, ’s a’ helyet, hol feküvék, szűknek találám, karjaim a’ koporsó deszkáihoz ütődének, most rémülettel Ion előttem világossá az emlékezet: hogy elevenen temet- tek-el. Érzőm mint taposák rám a’ földet, kiáltani akartam, ajkaim kinyíltak, fogaim öszve- ütődtek: de lehetetlen vala csak egy hangot is adríom; kétségemben ajkaimba ’s nyelvembe haraptam, erős lehetett a’ harapás, mert a’ fájdalom oly nagy volt: hogy magamat elkiáltottam ; de nem hallottak-meg. Gyötrődtem, le- helletem kifogyott, ’s újólag viszszaestem áju- latomba. Ezen időtől fogva legkevesebbet sem tudok, minden erőm el vala fojtva, minden életszikra kialudni látszott, megvalék halva, 12 * Á
