Fischer Jakab - Ortvay Tivadar - Polikeit Károly (szerk.): Emlékmű 1856-1906. A Pozsonyi Orvos-Természettudományi Egyesület fennállásának ötvenedik évfordulója alkalmából (Pozsony, 1907)
II. Rész. Pozsony városának kulturális, egészségügyi és gazdasági haladása az utolsó ötven év alatt - Dr. Wolff Gerő: Gazdasági haladásunk
A törvény szerint a kamarák kötelesek „a kereskedés és ipar, valamint az e téren működő osztályok szükségeit folytonos figyelemmel kisérve célszerű javaslatokat készíteni s azokat a kormány elé terjeszteni, úgy annak s az ország törvényhatóságainak kereskedelmi és iparügyekben a kivánt felvilágosítást vagy véleményt kiszolgáltatni, a szakképzést s egyáltalán a kereskedelem és ipar fejlődését közvetlenül előmozdítani“. A kamarai törvény ilyetén szabadelvű rendelkezése a kamarák tevékenységi körét illetőleg tág teret nyitott a közgazdasági élet minden ágában való intenziv munka kifejtésére. A magyar kamarák — dicséretükre legyen mondva — éltek is a törvényben biztosított jogaikkal és hazánk újabbkori törvényhozási munkálataiban a közgazdaság terén alig találunk olyan alkotást, amelynél a kamarák kezdeményező, vagy közreműködő tevékenysége igénybe ne vétetett volna. Tulajdonképen legfontosabb jelentőségű a kamarák azon csöndes, de folytonos munkálkodása, amelynél fogva éber figyelemmel kisérik a kereskedelem és ipar menetét s az egyes agakban időnként beálló zavarokat igyekeznek megszüntetni, az új ágak megteremtésére irányuló vállalkozó kedvet pedig gondos körültekintés és a viszonyok alapos mérlegelése után adott útbaigazít ás okkal helyes ft irányba terelik. A helyi forgalomban föllépő zavarok és akadályok megszüntetése iránt alkalmas javaslatokat terjesztenek a kormány és az alsóbb hatóságok elé. Nagyjelentőségű feladata a kamarának a kereskedelmi és ipari szakoktatás ügyének fölkarolása, mert a jövendő-------------------- GAZDASÁGI HALADÁSUNK -------------------------2 89 19