Fekete Lajos: A gyógytan története rövid kivonatban (Pest, 1864)

31. §. A gyógytan története a reformatió korszakában

88

vicusDuretus párisi tanárok, és A n u t i u s F r o e s i u s, 1527—1595, Hippokrates összes müveinek legjobb fordítója és kiadója.

A angolok közt megemlíthetők a Canterbnri Linacer Thomas, 1461—1524, a londoni „collegium medicinale“ alapitója.

Joannes Cajus, 1510—1563, Galen, Celsus stb. műveinek kiadója és bírálója.

Érintve volt, hogy a klassikus orvosirókat s azoknak gyógyeljárását a fordítók birálgatni sőt cáfolgatni is kezdették, ezek közt kitűntek Fuchs Lén árt, tübingai tanár, Ser ve tus Mihály, de legjobban Brissot Péter, párizsi tanár, ki különösen az arabok által szokásba vett érvágás ellen harczolt. Az arab iskola t. i. azt tanitotta, hogy az érvágás a beteg testrésztől távol eső viszeren történjék, Brissot ezt elvetve, helyette a Hippokrates által felállított javalatot ajánlá, t. i. hogy a bántalmazott testrész lehető közelében essék az érvágás. E tan két különböző pártra osztá az orvosokat, az „arab pártolók“ és „arabellene- nesek“ felekezetére, kik közt a harc még Brissot halála után is soká folyt, a Brissot javalata a gyógytanban oly veszélyes újításnak, eretnekségnek kiáltatván, mint Lutheré a hittanban, mig a bíróvá választott Salamancai orvosi kar, és maga V. Károly császár — kihez az ügy fellebbezve lön — a gordiusi csomót ketté nem vágták azzal, hogy a Brissot javalatát fogadták el. ,

A természettudományok iránt fölébredt rokonszenv és előszeretet egy jobb jövőnek zálogaként tűnt föl. Az ásvány-, növény- és állattan felé is irányúit az orvosok figyelme, átláttatván : hogy ezek a gyógytannal szoros kapcsolatban állanak, ezek folytán Aristoteles, Theophrastus, Dioskuri- des, Plinius művei lefordittattak, s képekkel illustrálva adat-