Fekete Lajos: A gyógytan története rövid kivonatban (Pest, 1864)
32. §. Paracelsus és tanai
100 — Minő komplikált csudás erejű gyógyszerek! . . . risum teneatis amici! Röviden szóltunk itten még az orvosok helyzetéről a reformatio korában! Az orvosok állapota e korszakban lehetős volt, mert Európa szerte mindenütt tisztelték becsülték a kunyhóktól föl a trónokig, s úgy tekintették őket mint tudósokat, kika nagy természetnek elrejtett titkait jelenségeit ismerik s tudják. — A gyógygyakorlat joga orvoskari bizonyítványtól föltételeztetett, e nélkül orvossá senki nem lehetett, az ily orvosi karok az egyetemeken tanítottak; a bolognai egyetem oklevelei voltak a legjobb hírben, az orvosra nagy előnyül mutatkozott, ha ez egyetemen végezte tanulmányait. Az orvosi rendet kiválván az elszegényedett nemesi családok gyermekei képviselték, egy korábbi rendeletnél fogva a héberek e rendből kizárattak. A jelesebb gyakorló orvosok Frank-, Német-, Olasz- és Magyarországokban találtak jövedelmező tért tudományuknak. Az oktatás minden egyetemeken latiu nyelven történvén : könnyű volt bármily nyelvű tanulóra nézve. §. 32. Paracelsus és tanai. Mi előtt a 16-ik század gyógytani ismertetésével fölhagynánk : egy titokteljes, rendkívül elhiresült orvosi tekintélyről kell még szóllanunk, kit szándékosan hagytunk hátra, hogy róla annál többet elmondhassunk. Ez egyén — ki az orvostanban nem kevesebb lármát és újításokat idézett elő, mint a hittan körében Luther — Paracelsus, vagy mint őt nevezték teljeseimén „Aureolus Philippus
