Fáy Aladár dr., ...: A hatósági orvos vezérfonal socialhygiénével foglalkozók: tisztiorvosok, gondozó orvosok, rendőrorvosok stb. számára (Budapest, 1926)
Dr. Parassin József: A népbetegségek elleni védekezés
102 böző szociális feltételek mellett kizárólag az expozicióbeli különbségektől függ. Szerinte, ha a kiterjedt fertőzési veszély mellett — amely veszély a tüdővészes egyén közelében a legnagyobb — nem betegszik meg nagyobb tömeg, mint amilyen tömeg tényleg beteggé válik, akkor ennek az oka a fertőző anyag felvételére való alkalom hiányában keresendő. Mai tudományos ismereteink és a szociálhygiene tapasztalásai szerint azt kell mondanunk, hogy a tuberkulózis endemiológiájában, a népbetegség kiterjedésének kérdésében, két olyan tényezőt találunk, amelyek a tuberkulózisterjedés mérvére döntenek. Az egyik a mindenütt hozzáférhető contagium, a gümőbacillus, a másik az individuális és szociális viszonyok összessége. Ez utóbbiak játszanak szerepet a szervezeten belül és kívül a gümős virus átvételére és szaporodására. Hogy a két tényező közül melyik a döntőbb hatású az egyes esetben, vagy akár tömegesen is jelentkező megbetegedésekben, aszerint alakul a bántalom terjedése. így azután érthető, ha azt hirdetjük, hogy a tuberkulózis-halandóság együtt halad a laksűrűséggel, hogy az egyén gazdasági helyzete, foglalkozása befolyásolja a halandóság számait. Valamely fertőző betegség járványtanának tanulmányozásában igen fontos kérdés a megbetegedés és halandóság közötti összefüggés kutatása. A heveny fertőző bajok epidemiológiájában sokkal egyszerűbb ennek az összefüggésnek a tisztázása, viszont éppen a tuberkulózisra vonatkozólag igen nehéz. Brehmerig a tuberkulózist abszolút gyógyíthatatlan betegségnek tartották. Ö volt az első, aki tudatosan hirdette a tüdők gümőkórjának gyógyulási lehetőségeit a kezdeti folyamatokban. Klimato-hygienés diaetás gyógymódjával az ilyen betegségi szakok gyógyíthatóságát is lehetségesnek mondotta és bizonyította is. Brehmer tanainak és szanatóriumi gyógyítómódjának sok támadás után olyan klinikusok váltak szószólóivá, mint Leyden, Schrötter és B. Frünkel. Évek múlva azután egymásután jelentek meg Nauwerck, Bruckhardt és Beitzke ma már klasszikusnak mondható kórbonctani vizsgálatai, melyek a gümős fertőzés rendkívüli gyakorisága mellett e fertőzések igen gyakori spontán gyógyulásairól számoltak be megdönthetetlen bizonyítékokkal. Bebizonyosodott az infekciók rendkívüli gyakorisága mellett az a tény is, hogy az infekciót nem követi az esetek nagy többségében a manifesztálódás, vagyis a morbus.
