Demkó Kálmán dr.: A magyar orvosi rend története tekintettel a gyógyászati intézmények fejlődésére Magyarországon a XVIII. század végéig (Budapest, 1894)
I. Őskori gyógyászatunk
59 dányban szent Iván napján az esti harangszókor a palócz legények és leányok zsúppal kezökben kimennek a rétre s ott a szalmát 7 vagy 12 rakásba rakva meggyújtják, a gomolygó füst felé egy-egy köteg tisztes füvet tartanak s mondják: »kelés ne legyen a testemen, törés ne legyen a lábomon«. Ha valakinek még is baja támad, a megfüstölt tisztes fűvel készített fürdőt használ. Az ijedtség következtében keletkezett betegséget legbiztosabban úgy lehet gyógyítani, ha az illető tárgyból, melytől valaki megijedt, veszünk egy darabkát s azt elégetjük s a beteget azzal megfüstöljük. A szemről esésnél már láttuk az izzó parázs szerepét. Egy kecskeméti babona szerint az is igen használ ez ellen, ha a bajt férfiszem okozta, lábravalójának madzagjából, inge kötőjéből és hajából kell egy-egy darabkát szerezni, ezt vöröshagymával összekeverni s ennek füstje fölé tartani a beteget. Az újszülött gyermek mellett, mig megkeresztelve nincsen, folytonosan gyertyát kell égetni, nehogy a boszorkány felváltsa. Ha pedig már gyanús lenne a gyerek, akkor az égő kályha tüze elé kell állítani, s ha váltott, rögtön megszólal s ilyenkor a rossz lélek a tűzbe rántja vagy pedig a boszorkány azonnal visszahozza az igazi gyereket, hogy a sajátját megmenthesse.1) Az égi testeknek az emberre gyakorolt hatása felől általános hitnek kifolyása, hogy azokat, valamint képeseknek tartják betegségek előidézésére, a babonás gyógyításnál is igénybe veszik. így a föld-nek a torokfájásnál mint édes anyának panaszolja el a beteg baját s Isten hatalmából, boldog Anya parancsolatával úgy kergeti ki a torok gyíkját, békáját stb. Vagy elmondja: »Édes anyám föld, te neked mondom, torkom fáj!« ‘J Ipolyi: Magy. myth. 195—197.
