Demkó Kálmán dr.: A magyar orvosi rend története tekintettel a gyógyászati intézmények fejlődésére Magyarországon a XVIII. század végéig (Budapest, 1894)
I. Őskori gyógyászatunk
43 járuló lázbetegek meggyógyultak. — Mindenesetre szép lenne a magyar orvosi tudomány őseiül tisztelnünk őket, de előbb nemzetünknek a szakálas, »pileatus«, vagy a nyolczlábú — »octipeda« skytháktól egyenes leszármazását kellene igazolnunk. E helyett, mint köny- nyebb és egyszersmind hitelesebb dolgot, fogadjuk el alapul a mithclogiai elemeket és a népszokásnak reánk maradt emlékeit. Annyit látunk az említett skytha orvosoknál, hogy egykor híres tudományuk nem zárta ki a mysticismust, az incantatiót és a csodákat. A magyar gyógyászat őstörténetében a gyógyítás módjainak magyarázatát csak a betegségek keletkezési módjának alapján lehetséges megkísérteni. A kamok, táltosok, papok már említett állásából kifolyólag ők, mint a felsőbb hatalmakkal érintkezésben állók és a természet legavatottabb ismerői lehettek az istenek akaratából, a gonosz szellemek megrontó szándékából, a harcz és más esélyekből eredő betegségek első gyógyítói. Gyógyító szereik voltak az ásvány-, növény- és állatvilágból a tapasztalás útján gyógyító hatásúak- nak felismert szerek. A hol ezek nem segítettek, ott az imádság és az áldozatok. Ezen végső eszközre vonatkozólag ma is mondják, hogy »nem segít rajta az imádság sem«. A táltosokhoz járultak később a gyógyító szerekkel megismerkedett nem papok, a laikusok. A népszokás után Ítélve alig szenvedhet kétséget, hogy a papok és utánuk a laikusok is kezdetben vallásos szertartásokkal kötötték össze a gyógyítást Ezekből keletkezett azután a gyógyító szerek természetadta hatásának eltitkolására, helyesebben mondva, a tudatlan nép félre vezetésére szánt különféle kuruzsolás. Természetes gyógyító módok lehettek: a gyógyszer beadása, a kenés vagy iralás, gyúrogatás, fürdőzés.
