Darvas Ferenc dr. - Magyary-Kossa Gyula dr.: Hazai gyógynövények. Termelésük, értékesítésük, hatásuk és orvosi használatuk (Budapest)
I. Rész. A hazai gyógynövények hatása és orvosi használata - 14. Keserű anyagokat tartalmazók
199 virágú pitypáng vagy gyermeklánc (mert a kocsányaiból láncot fűznek a gyermekek), sőt tréfás nevén »női hűség« is (mert az elvirágzás után képződő bóbitái könnyűszerrel elfujhatók), s latin nevén Leontodon (= oroszlánfog, németül löwenzahn) taraxacum.1 Bőségesen folyó fehér tejnedvében fehérje, gyanta, egy kaucsuk- szerű anyag (taraxacerin) és egy vízben oldható keserű alkotórész, a taraxacin, foglaltatik. Orvosi célokra leginkább leveleit és még inkább inulin- és laevulintartalmú gyökerét szokás használni, melyekből kivonatot (extractum taraxaci) készítenek s ezt atoniás emésztési zavaroknál és idült székrekedésnél adják, nemkülönben a pilulák készítésekor tömegadószerül alkalmazzák. Egészen hasonló használatú a szintén keserű anyagot tartalmazó, de botanikailag máshová tartozó füstike (Fumaria officinalis) is, nemkülönben a katángkóró (Cichorium intybus), ez a szép kék (de gyorsan hervadó) virágú kompozita, melynek fiatal hajtásait és leveleit már az egyiptomiak és a rómaiak is általánosan használták főzelékül (s a franciák ma is használják), inulint és keserű anyagot tartalmazó gyökerét (radix cichorii) pedig gyomor javítónak és diuretikumnak. A katángnak ipari fontosságát azonban nem az orvosi használata adja meg, hanem az, hogy gyökerét feldarabolva, megpörkölve s vízzel vagy szörpökkel formákba gyúrva, mint cikóriakávét hozzák forgalomba. Európában évenként több mint 20 millió fontot fogyasztottak ebből már a békében is (hát még manapság !) ; sőt már évszázadok óta fogyasztják anélkül, hogy az igazi kávénak veszedelmes konkurensévé fejlődhetett volna. Hazánkban már a XVIII. század végén élvezték a cikóriakávét, mert Mátyus István azt írja 1792-ben : »Minthogy a kávé nagyon drága, de sokaknak árt is, sokképpen mesterkedtek az emberek, kivált e mi időkbe, miből tsinálhatnának a szegények-is magoknak eféle fekete úri meleg italt?« és megemlíti, hogy többek közt a cikória és a scorzonera gyökerét »megaprították és megpergelték« erre a célra ; de azután azt is hozzáteszi, hogy »bajosan lehessen azt ezután-is reményleni, hogy ezek közül valamellyik az igaz kávét székiből ki-taszithassa.« Végül még csak az Ailanthus glandulosáról, erről a Kínából elszármazott, de a mi száraz és szikes helyeinken is jól tenyésző s gyorsan fejlődő fáról kell megemlékeznem ebben a csoportban. Ez a terebélyes fa (melyet tévesen ecetfának is nevez népünk) egy keserű anyagot (ailanthus-savat) tartalmaz a kérgében, ezért is az amerikai orvosok gyakrabban rendelik étvágytalanság s emésztet- lenség ellen s epehajtó hatását is dicsérik. A kéregben s a levelekben egy borszesszel kivonható gyanta is van, mely a gelandférgeket elűzi s egyúttal enyhe hashajtó hatású. Illatos virágait a méhek kedvelik ; úgy látszik azonban, hogy virágzás alkalmával az emberre bizonyos mérgezésre valló tüneteket is okozhat, kivált ha közel fek1 A régi magyarok »barátfejü fű«-nek is nevezték, mert »nagy sarga virága van, mely ha megérik, a szél elkapván, kopaszán marad a helye, mm a barát feje« (Veszelszki).
