Darvas Ferenc dr. - Magyary-Kossa Gyula dr.: Hazai gyógynövények. Termelésük, értékesítésük, hatásuk és orvosi használatuk (Budapest)

I. Rész. A hazai gyógynövények hatása és orvosi használata - 14. Keserű anyagokat tartalmazók

192 specifikus hatása a Gentiana cruciatának nincsen, épúgy, mint a vízibetegség ellen sincs ; bár nem is olyan régen egy magyar tanító csalhatatlan medicina gyanánt ajánlgatta e baj ellen. Sokkal több figyelmet érdemel köszvény elleni hatása, melyről a régi orvosok igen sokat tartottak s a nagyhírű Boerhaave volt az első, ki a podagra gyógyszeréül ajánlotta. Cullen angol orvos szintén nagyon dicséri enemű hatását, de azt mondja, hogy csak akkor lehet rá számítani, ha legalább is két évig megszakítás nélkül élünk vele. Érdemes, volna kísérleti úton is tanulmányozni, hogy állandóan alkalmazva nem korlátozza-e valóban a szervezet húgysav-termelését? Még két olyan keserű gyógynövényt kell említenem, mely a ta-rnicsfélék családjából való, t. i. a vidrafüvet és az ezerjófüvet. A vidrafű (Menyanthes trifoliata, Trifolium fibrinum, 105. ábra), mocsaras helyeken termő vízinövény, hosszúnyelű, hármas, levelekkel, tömött fürtben álló fehér vagy halvány rózsaszínű, szőrös virágokkal (B) és tojásdad toktermésekkel (D). Orvosi célokra a leve­leit (folia trifolii fibrini) szoktuk használni, melyekben — épúgy. mint kúszó gyökértörzsében — egy meliatin nevű kristályos gliko- zida van. Érdekes, hogy meglehetős mennyiségű jódot is tartalmaz. Leveleiből kivonatot készítenek s ezt, vagy pedig a levelek forrá- zatát maláriás lázak, vízibetegség és emésztési zavarok ellen adják. Az ezerjófű (Erythraea centaurium, Centaurium1 minus, néme­tül Tausendgüldenkraut, 106. ábra), legrégibb hideglelés ellen való 1 Nem tévesztendő össze a Centaurea cyanusszal, vagyis a búzavirág­gal, mely a íészkesvirágzatúak családjába tartozik és nálunk nagyban gyűjtik A búzavirágnak, mint orvosi növénynek, ma már semmi jelentősége nincsen. A gyógyszertárban leginkább füstölő porokhoz és teakeverékhez (speciesek­hez) adják, színjavítás végett. 104. ábra. Szent László füve, (Gentiana cruciata.) 105. ábra. Vidrafű. (Menyanthes trifoliata.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom