Darvas Ferenc dr. - Magyary-Kossa Gyula dr.: Hazai gyógynövények. Termelésük, értékesítésük, hatásuk és orvosi használatuk (Budapest)
I. Rész. A hazai gyógynövények hatása és orvosi használata - 5. A genitális szervekre ható orvosi növények
52 V« A gcnitális szervekre ható orvosi növények. A genitális funkciók a legszövevényesebb élet jelenségek sorába tartoznak, melyeknek intézésében nemcsak a középponti idegrendszernek, a gerincvelőnek (különösen pedig az ágyéki gerincvelőnek), hanem bizonyos, magukban a genitális szervekben elhelyezett gócoknak is fontos szerepük van. E szervek élettani működését gyógyszerekkel is befolyásolhatjuk, s ha e szerek ingerlőleg hatnak, akkor (Aphrodite nevére) ajrodiziakumoknak mondjuk őket, ha pedig a genitális funkciót korlátozzák vagy megbénítják, akkor anafrodiziakus vagy antafrodiziakus szerekről beszélünk. Az utóbbiak közé tartoznak az összes bódító szerek (brómvegyületek, klorálhidrát stb.), az előbbiek közé egy-két megbízhatatlan hatású gyógyszer és egész hosszú sora azoknak a népies szereknek, melyek már a rómaiak korában is divatos sokféle aqua amatrix (»jer utánam«, ahogy ami népünk nevezi), poculum desiderii, hippomane, philtrum stb. alkotórészei közt szerepeltek. Ilyen híre volt a sáfránynak, a stramonium- nak, a castoreumnak, a híres-neves mandragora-gyökérnek és a hagymának, melyről azt írja a mindig tréfás kedvű Martialis, hogy kiváló remédium akkor, ha már nagyon öreg az ember felesége : Cum sit anus conjunx, cum sint tibi mortua membra, Nil aliud bulbis quam satur esse potes. Ezenkívül a spárgáról, mustárról és a borsfűről (satureja) is azt olvastam egy régi (XVII. századbeli) magyar kéziratban, hogy ezek »felindítják a férfiuságot és szaporítják a magot«. Egész kötetre valót lehetne írni ezekről az elavult népies és orvosi babonákról, de elhagyom őket, hogy annál behatóbban fog- lalkozhassam egy idetartozó igen fontos orvosi növényünkkel, az anyarozszsalvagy rozsüszöggel, ahogy némely vidéken nevezi népünk.1 Az, amit közönségesen anyarozsnak nevezünk, nem egyéb, mint egy tömlős gombának, a Claviceps purpurgú-nak, áttelelő, kemény meddő telepe vagy skleróciuma. A régi magyarok, jellemző névvel, varjúkörömnek is nevezték ezt a skleróciumot.1 2 Leggyakrabban az érőfélben levő rozskalászokon látjuk ezeket, egy-két, ritkán négy centiméter hosszú, fekete vagy sötétibolyás színű, belül szennyes fehér, igen tömött, képletek alakjában, melyek a végükön apró, szivacsos állományú nyúlvánnyal vagy sipkával (calyptrával vagyis spermogoniummal) vannak ellátva (57. ábra, a és h). E kép1 A rozsüszög nevezet, ha botanikailag nem is, de nyelvi szempontból mindenesetre többet ér, mint az anyarozs (= mutterkorn), mely ugyanolyan szolgamódra született germanizmus, mint az én egykori, magyarul rosszul beszélő, de jól tanító kórbonctantanáromtól, Scheuthauertől, nem egyszer hallott gyöngyanya (= perimutter), mely medikuskoromban éppoly nagy gaudiumot szerzett nekem, mint mikor a »csalánküteg« helyett »csalogányküteg«-et mondott. 2 így olvasom, kétszer is, Mátyus István »0 és új diaetetica» című, 1787-ben megjelent munkájában (II. köt. 125).
